Tavaly a Panthers elcserélte az 1/1-es trade részeként, most pedig a Bears franchise történetének legjobban fizetett játékosa lett. Nagyot fordult tehát a világ DJ Moore-ral, aki az NFL Media információi szerint négy évre $110 millióért hosszabbított, ebből pedig $82,6 millió valamilyen formában garantált.
Ez új pénzt tekintve évi $27,5 milliót jelent, amivel a 7. legjobban fizetett elkapó lett a ligában. Még két év volt hátra az eddigi szerződéséből bő $30 millióért, tehát a teljes átlag a Bears szempontjából jóval kedvezőbb ($21,725M), a játékos pedig hat évre köteleződött el a csapat irányába.
A korábbi első körös játékos tavaly karrierje legjobb szezonját produkálva 96 elkapásból 1364 yardot és 8 touchdownt szerzett. Most ráadásul jobb irányítója is lesz Caleb Williams személyében – habár jobb WR-társai is Keenan Allen és Rome Odunze érkezésével.
A WR piac felrobbant idén egyébként, többek közt ilyen szerződések jöttek létre, és még akár várható Tyreek Hill, Brandon Aiyuk, Ja’Marr Chase és CeeDee Lamb kontraktusa is:
- Justin Jefferson: 4 év, $140M
- DJ Moore: 4 év, $110M
- Amon-Ra St. Brown: 4 év, $120,01M
- Jaylen Waddle: 3 év, $84,75M
- Nico Collins: 3 év, $72,75M
- A.J. Brown: 3 év, $92M
- DeVonta Smith: 3 év, $75M
- Michael Pittman: 3 év, $70M
- Jerry Jeudy: 3 év, $52,5M
Legfrissebb cikkeink
- Hétfőn visszatér Tee Higgins
- Hosszabbított futójával a Ravens
- A Raiders egész évre elvesztette pass rusherét, megsérült a Jets tackle-je
- Sok a nagynevű hiányzó a héten
- Erősen kérdőjelessé vált Justin Herbert hétvégi játéka
- FK! Preview #3
- Szombati beszámoló #2 – College foci 2024
- Joe Burrow: Nincs ok a pánikra, máskor is kezdtünk már 0-2-vel
- Justin Jefferson: Biztosan nem hagyom ki a Texans elleni meccset
- Spygate – tények és tévhitek a Patriots kémbotrányáról
- Elit társasághoz csatlakozhat JK Dobbins és Jordan Mason
- Robert Kraft már 5 éve eldöntötte, hogy Jerod Mayo lesz Belichick utóda
- A 49ersre is lecsapott a sérülésbogár
- A Jets kiütütte a Patriotsot
- Dan Campbell eladta a házát a dühös rajongók miatt
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Newla on A Jets kiütütte a Patriotsot
- Csakeztne on A Jets kiütütte a Patriotsot
- Heisenberg on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Csabesz20 on Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- Fetyke on A Panthers nem akarja elcserélni Youngot
- Fetyke on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- katonadani on Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
Ügyes fiú, reméljük nem egy szezonos gyerek lesz és nem hülyül meg, mint a standard elkapók, amint nagy pénzt kapnak. Mindenesetre némileg elkapkodott ez a fizetés, mert ha Odunze és Allen is tol egy csodaszezont, akkor nekik is megnő az étvágyuk és ember legyen a talpán, hogy győzze ezt pénzzel.
Odunzénak 3 évig nem kell pénzt adni, Allen meg félig nyugdíjas már
Inkább az lehet ezzel a gond,h Allenben még akár lehet két jó év is,Odunze meg valószínűleg jobb lesz,mint Moore és adtál egy 3.számúelkapónak 20+ miiliót.De talán jól sül el a dolog.
Hát egyrészt amíg Caleb olcsó belefér, másrészt Allen idehozatala inkább ilyen biztonsági játék volt hogyha véletlen nem marad topWR a drafton akkor is legyen valaki. Meg a faszi 32, konkrétan bármikor visszaeshet