John Elway igazán sikeres GM-nek mondhatja magát, ő volt ugyanis az, aki elcsábította Peyton Manninget a Broncoshoz, a veterán klasszissal pedig a csapat 45-12-es alapszakaszmérleget ért el és megnyerte az 50. Super Bowlt. Azt követően viszont minden QB-posztot érintő döntése hibás volt, ami szerepet játszott a későbbi menesztésében is. Pedig lett volna lehetősége megalapozni a franchise jövőjét.
“Tavaly együtt golfoztam Josh Allennel és játék közben az járt a fejemben, hogy vajon mennyi idő kell neki ahhoz, hogy rájöjjön, Bradley Chubbot draftoltam helyette. Pedig imádtam Allent prospectként. Végül mégsem őt választottam és szerintem ez a legnagyobb hiba, amit GM-ként valaha is elkövettem”
– mondta Elway a Pardon My Take podcastban.
A Broncos 2018-ban az ötödik helyen választhatott, Elway pedig a pass rusher Bradley Chubb mellett döntött. És eleinte úgy tűnt, hogy igaz van: Chubb újoncként 12 sacket szerzett, míg Allen borzalmas volt. Aztán a pass rusher szinte folyamatosan sérülésekkel bajlódott, Josh Allen pedig ha lassan is, de végül beérett és top 5-ös irányító vált belőle.
Legfrissebb cikkeink
- Joe Burrow: Nincs ok a pánikra, máskor is kezdtünk már 0-2-vel
- Justin Jefferson: Biztosan nem hagyom ki a Texans elleni meccset
- Spygate – tények és tévhitek a Patriots kémbotrányáról
- Elit társasághoz csatlakozhat JK Dobbins és Jordan Mason
- Robert Kraft már 5 éve eldöntötte, hogy Jerod Mayo lesz Belichick utóda
- A 49ersre is lecsapott a sérülésbogár
- A Jets kiütütte a Patriotsot
- Dan Campbell eladta a házát a dühös rajongók miatt
- A Panthers nem akarja elcserélni Youngot
- Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – a 2. forduló
- Nagy kimaradó a forduló legjobbjai között
- Pánikmérő: mekkora bajban vannak a 0-2-es csapatok?
- Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Newla on A Jets kiütütte a Patriotsot
- Csakeztne on A Jets kiütütte a Patriotsot
- Heisenberg on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Csabesz20 on Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- Fetyke on A Panthers nem akarja elcserélni Youngot
- Fetyke on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- katonadani on Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló