Még két mérkőzést rendeztek vasárnap az előszezon zárásaként. Bemutatkozott az első körös Bo Nix a Broncosban, a Rams-Cowboys pedig nagyon izgalmas végjátékot hozott. Íme az eredmények, a meccsek linkjére kattintva összefoglalót tudtok nézni.
A Coltsnál is játszottak a kezdők egy kicsit, de a semleges szurkolóknak érdekesebb lehetett Bo Nix bemutatkozása, ami nem is sikerült rosszra. 21 passzából 14 jó volt 125 yardért egy TD mellett, illetve négy pontszerző támadást is vezetett (2 TD, 2 FG). Jó volt látni Tim Patrick visszatérését is, aki az utóbbi két évet sérülés miatt kihagyta.
All of Bo Nix’s throws from his preseason debut pic.twitter.com/OGProOm45d
— ThatsGoodSports (@BrandonPerna) August 11, 2024
A Ramsnél szokás szerint nem játszottak a kezdők, és a Cowboysnál is csak a cseréket figyelhettük. Így megnézhettük mit tud a Cowboysban Trey Lance (még mindig nem sokat), illetve a túloldalon bemutatkozott a tavaly draftolt Stetson Bennett, aki a tavalyi évet kihagyta mentális gondokkal küzdve. Ő dobott négy interceptiont is, azonban az utolsó pillanatokban egy gyönyörű improvizatív játékkal megnyerte a meccset a csapatának.
STETSON BENNETT IV TIES IT UP!
📺: #DALvsLAR on @NFLNetwork
📱: Stream on #NFLPlus pic.twitter.com/pKhdIx5D8w— NFL (@NFL) August 11, 2024
Legfrissebb cikkeink
- Spygate – tények és tévhitek a Patriots kémbotrányáról
- Elit társasághoz csatlakozhat JK Dobbins és Jordan Mason
- Robert Kraft már 5 éve eldöntötte, hogy Jerod Mayo lesz Belichick utóda
- A 49ersre is lecsapott a sérülésbogár
- A Jets kiütütte a Patriotsot
- Dan Campbell eladta a házát a dühös rajongók miatt
- A Panthers nem akarja elcserélni Youngot
- Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – a 2. forduló
- Nagy kimaradó a forduló legjobbjai között
- Pánikmérő: mekkora bajban vannak a 0-2-es csapatok?
- Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Playoff Ranking #2
- Ryan Tannehill nem fog bárki kedvéért visszatérni
Legutóbbi hozzászólások
- Newla on A Jets kiütütte a Patriotsot
- Csakeztne on A Jets kiütütte a Patriotsot
- Heisenberg on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Csabesz20 on Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- Fetyke on A Panthers nem akarja elcserélni Youngot
- Fetyke on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- katonadani on Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Ragi on Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet