Connect with us

Hír

Haason Reddick megdöntötte Darrelle Revis rekordját, amivel közel 5 millió dollárt bukott

Ma van a 36. napja annak, hogy Haason Reddick holdoutba kezdett, így megdöntötte Darrelle Revis rekordját, aki 35 napig holdoutolt a Jets játékosaként még 2010-ben (amit egyébként HardKnocks közvetített is). Ezzel a dicső tettel ráadásul 4,77 millió dollárnyi büntetést szedett össze a pass rusher, és ha az alapszakaszban is folytatni fogja a holdoutot, akkor minden egyes kihagyott meccs után további 840 ezer dollárral lesz szegényebb.

Reddick idén mindössze $14,5 milliót keresne, amivel nincs benne a top20-ban sem a posztján, miközben az utóbbi négy évben szerzett 50,5 sackjével a negyedik legjobb volt a ligában. Érthető, hogy új szerződést szeretne, a Jets pedig eléggé félremenedzselte eddig a helyzetet.

Egyrészt mindenki tudta, hogy Reddick új szerződést akar, így elég optimista volt feladni érte egy potenciális harmadik körös cetlit úgy, hogy előtte minimum nem kerültek közel egy megállapodáshoz. Másrészt a 30 éves játékossal kezdőként számolna a Jets, nélküle nem néz ki jól a pass rush, és nem túl szerencsés, ha a csapat legjobb edge játékosa kihagyja az egész előszezont.

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Zotya
Zotya
2024-08-28 15:50

Szerintem kifejezetten rossz azért nélküle sem lesz a pass rush, de tény, hogy egy szintet gyengül az egység. (McDonaldról pl. jó hírek jöttek, és bízom benne, hogy hasonló szintlépés történik majd nála, mint 1 évvel korábban Jermaine Johnsonnál)

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x