Nemrég egy elég alapos riport jelent meg az ESPN-től, mely szerint a Vikings azt tervezte Kirk Cousinsszal, amit a Falcons csinált: kezdetni egy-két vagy akár több szezonon át, de eközben draftolni egy fiatal irányítót, aki hosszú távon átveheti majd a stafétát. Ez összességében passzolt a menedzsment korábbi kommunikációjához is, de Cousins szerint nem egészen így történt a dolog.
A Vikings azt tervezte Kirk Cousinsszal, amit a Falcons végül meg is tett
“Nem hiszem, hogy ez lett volna a Vikings terve még márciusban. Emlékszem, hogy beszéltem Kevin O’Connell mesterrel, aki azt mondta, hogy ha maradok a csapatnál, akkor nagyon valószínűtlen, hogy draftolnak egy irányítót. Persze tisztában vagyok azzal, hogy a dolgok gyorsan változnak az NFL-ben”
– mondta az irányító a Scoop City podcastban.
Abszolút elképzelhető, hogy a tárgyalási folyamat során a Vikings részéről elhangzott az, amit Cousins említett, de ez összességében nem jelent semmit. Maga az irányító ismerte el, hogy a Falcons a leigazolása előtt nem árulta el, hogy irányítót akar draftolni az első körben, aztán mégis sokkolta az egész világot.
Legfrissebb cikkeink
- Joe Burrow: Nincs ok a pánikra, máskor is kezdtünk már 0-2-vel
- Justin Jefferson: Biztosan nem hagyom ki a Texans elleni meccset
- Spygate – tények és tévhitek a Patriots kémbotrányáról
- Elit társasághoz csatlakozhat JK Dobbins és Jordan Mason
- Robert Kraft már 5 éve eldöntötte, hogy Jerod Mayo lesz Belichick utóda
- A 49ersre is lecsapott a sérülésbogár
- A Jets kiütütte a Patriotsot
- Dan Campbell eladta a házát a dühös rajongók miatt
- A Panthers nem akarja elcserélni Youngot
- Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – a 2. forduló
- Nagy kimaradó a forduló legjobbjai között
- Pánikmérő: mekkora bajban vannak a 0-2-es csapatok?
- Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Newla on A Jets kiütütte a Patriotsot
- Csakeztne on A Jets kiütütte a Patriotsot
- Heisenberg on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Csabesz20 on Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- Fetyke on A Panthers nem akarja elcserélni Youngot
- Fetyke on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- katonadani on Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló