Connect with us

Hír

Kivágta negyedik körös rúgóját a Pats, akinek Drake Maye-t köszönhetik

Ahogy várható volt, nem tudta elcserélni a tavalyi 4. körös rúgóját a Patriots, így Chad Ryland jobb híján ki lett vágva. Azt azért megköszönhetik neki, hogy a Giants elleni kihagyott mezőnygólja gyakorlatilag azt jelentette, hogy draftolhatták Drake Maye-t.

Korábbi első körös safetyt vágott ki a Saints, mégpedig Johnathan Abramet. A klasszikus Gruden-Mayock féle Raiders meglepetés első köröse volt, és nagyon nem vált be. Csereként elment, de úgy tűnik a Saintsbe most nem kell.


Egymás után második évét hagyja ki a Colts tight endje. Jelani Woods 2022-ben második körös volt, tavaly sérülés miatt kihagyta az évet, és idén is ez a sors vár rá, ugyanis a Colts olyan IR-re tette, amiről nem is lehet visszatérni (idén ugyebár már kétféle IR van a keretszűkítések előtt).


Korábbi első körös cornert vágott ki a Titans. Caleb Farley nagy reménységekkel érkezett 2021-ben, de a sérülések tönkretették a karrierjét.


Desmond King is kereshet magának új csapat, a Texans ugyanis menesztette. Korábban volt egy-két elég jó szezonja slot cornerként, de az utóbbi pár évben már nem tudott kitűnni.

Click to comment
5 1 vote
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x