Connect with us

Hír

Majd csak a hét végén nevez ki kezdő irányítót a Steelers

Tegnap befejeződött az előszezon a Steelers számára, illetve már az edzőtábornak is vége, így azt várhattuk, hogy egy-két napon belül kinevezi kezdő irányítóját a csapat. Azonban Mike Tomlin elmondása szerint erre még várni kell a munkahét végéig. A főedző úgy nyilatkozott, hogy van még három napnyi edzésük, ráérnek utána döntést hozni, utána is lesz még elegendő idejük felkészülni a Falcons elleni szezonnyitóra.

Korábban ugyebár úgy nyilatkoztak, hogy Russell Wilson számít az első számúnak, és nagyon úgy tűnik, hogy ez nem is változott meg. Az utolsó előszezon-meccsen ő kezdett, mindössze egy drive-ot kapott, ahol volt egy nagyon szép passza és touchdownig vezette a támadósort. Ezáltal nehéz elképzelni, hogy elvegyék tőle a kezdőt, még ha összességében nem is volt jó tábora és előszezonja.

Ugyanakkor Justin Fieldsnek sem volt különösebben, hiszen ugyan nagyobb villanásai voltak, talán több negatív játéka is, amit nagyon kerülni akarnak Pittsburghben, hiszen egy jó védelemmel és erős futójátékkal sok mindenre elég lehet az is, ha nem hibáz bele az irányító a játékba. Persze Wilsonban is benne vannak a negatív játékok, de talán kisebb arányban, mint Fieldsben.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x