Connect with us

Hír

Mostantól magántőkealapok is lehetnek kisebbségi tulajdonosok

Nagy változást szavaztak meg az NFL-tulajok a tegnapi nap folyamán: mostantól magántőkealapok is kisebbségi tulajdonrészt szerezhetnek a franchise-okban.

Egyelőre 10 százalékban limitálták ezt a tulajdonrészt (összesen ennyit lehet eladni, akár több részben is), de azért ne lepődjünk meg, ha idővel ezt kibővítik majd. A minimum beszálló egyébként 3% minden csapat esetében, és egy tőkealap akár hat NFL-csapatban is lehet tulajdonos. Szintén érdekes, hogy egy NFL-tulaj is részese lehet ilyen tőkealapnak (maximum 3%-ig), szóval elméletben elképzelhető, hogy egy tulajdonos akár hat másik csapatnak is minimális résztulajdonosa legyen.

Ez a változtatás sok látványos dologgal nem jár majd, hiszen kisebbségi tulajdonosok eddig is voltak, de nem szólhattak bele a csapatok menedzselésébe. Ellenben a tulajok számára ez egy plusz lehetőség tőkét szerezni, nem kell nagyon gazdag egyéneket meggyőzniük passzív jövedelmi befektetésre, hanem erre szakosodott alapok által szerezhetnek befektetést. Olyan szempontból viszont érdekes lehet a dolog – már amennyiben nyilvánosságra kerülnek a vételárak és a százalékok –, hogy melyik franchise-t mennyire értékeli majd a piac.

3 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
3 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Fetyke
Fetyke
2024-08-28 10:48

Gyors meg is kérdezem itthon a nejemet, hogy mennyi kosztpénzünk van itthon…

Kopi3.14
2024-08-29 07:36

Ebben az az izgalmas, hogy eme alapok a profitmaximalizálásban érdekeltek. Semmi másban.

Csakeztne
Csakeztne
2024-08-29 12:55

Piac. Nincs piac. Zárt klub totál monopóliummal. Szerintem az anonimitás lehetőségét növelve szereznek majd több klubban részesedést. Mivel nincs piac, így nincs valós piaci érték sem, becslések léteznek, ezek bár többek a semminél, de messze nem pontosak. Az NFL mint monopólium hatalmas fejlődésen ment keresztül az általam utált Gruden alatt. Szerintem amíg ilyen mértékben uralni tudják a major ligákat és ezáltal a médiát, időben beágyazva az éppen trendi, feltörekvő felületeket is, aligha kell körmót rágni a befektetés sikeréért. Hiába kètes a tulajdonosok jelenlegi össz IQ-ja, mert az nem csúcs azért, amíg ez az adminisztráció van nemhogy a ligát de egyetlen franchise-t is szinte lehetetlen fallnak vinni

3
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x