Connect with us

Hír

Veterán futóját és elkapóját is elcserélné a Broncos

Ma estig mindenkinek 53 fősre kell szűkítenie a keretét, ez pedig azt is fogja eredményezni, hogy a csapatok igyekeznek majd a kivágandó játékosaikat inkább elcserélni valami kis ellenértékért. A Broncos is ezzel próbálkozik, ráadásul két játékosával is: a futó Samaje Perine-nal és az elkapó Tim Patrickkal – írja Mike Klis.

Perine nem meglepetés az edzőtábor és az előszezon alapján, Javonte Williams, Jaleel McLaughlin és az újonc Audric Estime is előtte van a depth charton. Ő leginkább pass protectionben tud kiemelkedni a többiek közül, ez pedig úgy tűnik már nem elég. Azt viszont elég nehéz elképzelni, hogy bárki bármit is adjon érte, jó eséllyel inkább a kivágás sorsára fog jutni. Tavaly 238 futott- és 455 elkapott yardot szerzett Denverben.

Eggyel érdekesebb azonban Patrick helyzete. Vele inkább kezdőként számoltunk eddig, mintsem kivágottként, ehhez képest a hírek úgy szólnak, hogy ha nem sikerül elcserélni, akkor menesztik majd. Az elkapó az utóbbi két évet kihagyta előbb ACL-, majd Achilles-szakadás miatt, ami után gondolhatnánk, hogy egyszerűen nem bírja a teste, de főleg az első csapattal edzett és az előszezonban is velük játszott, ezért azt gondoltuk, hogy abszolút számol vele Sean Payton. Úgy tűnik ez mégsem igaz, érte viszont akár kaphat is a csapat mondjuk egy 6. körös picket valakitől.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x