A tavalyi 1/1-es Bryce Young annyira rosszul teljesített, hogy a Panthersnél már most, egy szezon és két kezdő meccs után váltásra szánták el magukat. Tom Pelissero számolt be arról, hogy lecserélik Youngot, a helyét pedig Andy Dalton veszi át a kezdőben.
Érthető döntés, hiszen Young annyira rosszul játszott, hogy nem tudott működni vele a csapat. Ugyanakkor sokkoló döntés is, hogy mindössze a második forduló után feladják ezt a projektet.
A Panthersnél ezzel gyakorlatilag belátják, hogy nagyon mellélőttek tavaly, amikor Youngért feladták az elkapó DJ Moore-t és két első körös picket (többek közt). Az 1/1-es irányító 18 meccsből mindössze kettőt tudott megnyerni, 11 touchdown mellé volt 13 interceptionje, és eléggé elveszettnek tűnt a pályán. Nem csak az ő hibája, a környezet is borzasztó volt, ezzel együtt nem látszik a fény az alagút végén.
Dave Canales főedzőnek pedig arra is gondolnia kell, hogy Young játszatásával kockáztatta volna az öltöző elvesztését, hiszen Andy Daltonnal jobb esélyeik vannak a győzelmek megszerzésére.
Legfrissebb cikkeink
- Pánikmérő: mekkora bajban vannak a 0-2-es csapatok?
- Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Playoff Ranking #2
- Ryan Tannehill nem fog bárki kedvéért visszatérni
- Bill Belichicknek titkos, de téves információi voltak az Eaglesről a 39. Super Bowl előtt
- Rekordszámban rúgják a csapatok a mezőnygólokat
- A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- A Dolphins IR-re teszi Tuát, legkorábban október végén térhet vissza
- Fenntartható és fenntarthatatlan trendek két hét után
- Egy hónapra kidőlt a Broncos kezdő RT-je
- Saquon Barkley: A játékhívás szuper volt, én szúrtam el
- A Packers lett az első tagja a 800-asok klubjának
- A Colts legjobb védője is megsérült
- Pár hetet ki kell hagynia AJ Brownnak
- Kihagyás vár Deebo Samuelre
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Playoff Ranking #2
- vicgeordie on Fenntartható és fenntarthatatlan trendek két hét után
- Hurrá Torpedó on A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- Cseh Tibor on A Dolphins IR-re teszi Tuát, legkorábban október végén térhet vissza
- katonadani on A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- Loosername on A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- merlin on Fenntartható és fenntarthatatlan trendek két hét után
- TheGUARDiAN on A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
Nekem bejön hogy nem engedik már el az idényt és valamit próbálnak alkotni, még ha azért sok bizodalmam nincs is Daltonban
A vörös puska megoldja!