Connect with us

Beharangozó

FK! Jóslatok 2024

Végre itt a szezon, péntek hajnalban már éles NFL-meccset láthatunk! Úgyhogy itt az ideje jósolni! Csoportgyőztesek, playoff-mezőny, Super Bowl, díjazottak és minden, ami kell!

*Megjegyzés: A konszenzus mellett az egyéni tippsorokat is könnyen le tudjátok olvasni a képekről, ugyanis mindenhol ugyanaz a szerkesztők sorrendje (ABC szerint). A támogatóink idén is beszállnak a buliba, ők is leadták a tippjeiket a Discord csatornánkon. Emellett a heti beharangozóknál is megtaláljátok majd az ő tippjeiket százalékos formában!

1/1

Kezdjük negatívan a cikket, csak hogy gyorsan letudjuk ezt a részt. Tavaly egyértelműbbnek tűnt az 1/1 a Cardinalsszal, de egyáltalán nem jöttek be a jóslataink. Idén elég megosztottak a tippjeink, hiszen a Patriots és a Giants is kapott 3-3 szerkesztői tippet, illetve a támogatókkal együtt a Panthers logója is háromszor tűnik fel a képen. Mellettük a Commandersre és a Cardinalsra érkezett még voks. Cikket is írtunk a témában egyébként, ha érdekelne.

AFC playoff picture

Trónfosztás az AFC Eastben? Jó pár évvel ezelőtt mindig tele volt Patriots tippekkel ez a kép, az utóbbi szezonokban pedig a Bills logójának dominanciáját láthattuk. Idén viszont nem hogy dominálják a tippjeinket, de kisebbségbe is kerültek. Méghozzá a Jetsszel szemben, amely 2010 óta nem jutott be még csak a rájátszásba sem – ez a leghosszabb jelenlegi aktív sorozat. Idén szerintünk megtörik a jég, 10-ből 9-en rájátszásba várjuk őket, öten pedig a csoport élére is. Persze a Billstől sem várunk azért nagy összeomlást, őket nyolcan tettük be az AFC 7 playoff-csapata közé. Ugyanez igaz amúgy a Dolphinsra is, őket viszont egyedül Jarred várja a csoport élére.

Keleten trónfosztást jósolunk, nyugaton viszont közel sem voltunk ehhez, nagyon magabiztosan várjuk a kétszeres címvédő Chiefst a csoport élére. Olyannyira, hogy senki sem vár még csak rájátszásba sem senkit a divízióból.

A liga talán legerősebb csoportja lehet az AFC North, mert mind a négy csapat jó esélyekkel indul a rájátszásért. Hárman tavaly is ott voltak, ebből az egyik első kiemeltként, kettő meg nem igazán gyengült tavaly óta, a Bengalsba pedig visszatér Joe Burrow. Nagy öldöklés lehet, de azért náluk két részre szakadt a divízió, így csak a Ravens és a Bengals kapott tippet a csoportelsőségre – minimális Cincinnati fölénnyel. Egyébént ahogy majd kicsit később látni fogjuk, kettejük közül egyik sem maradt ki a rájátszásból egyik szerkesztő jósdájában sem. A Steelers és a Browns amúgy wild cardra kapott vokso(ka)t.

Az AFC South-ban zsinórban két éve lövünk nagyon csúnyán mellé. Két éve a Coltsot, tavaly a Jaguarst vártunk nagy többségben a csoport élére, és végül rájátszásba sem jutottak. Megkockáztatom, hogy a Texansszal idén nem lesz így, de egyébként egy szerkesztőnk mégis így gondolja. Persze jelentős kisebbségben van, hiszen 10-ből 8-an a houstoniak csoportelsőségét vízionáljuk. A meglepetést pedig leginkább a Colts okozhatja a tippjeink alapján.

A wild card tippjeink természetesen elég színes képet festenek, de igyekeztem a csoportoknál már előrevetíteni azért a dolgokat, hogy ne legyen nagyon kusza. A legtöbb voksot ide a Dolphins kapta, de legtöbb playoff-tippet a nem csoportgyőztesek közül a Bills és a Ravens. Ez számít tehát “papírformának”, azonban érdekesebbek a többé-kevésbé meglepetés tippek. A Titans és a Browns kapott 1-1 voksot, illetve a Steelers kettőt. Talán kisebb meglepetésre a Jaguarsra nem érkezett egy tipp sem, itt lehet a legnagyobb esélyünk mellélőni.

Tippjeinket összesítve konszenzus alapján tehát a Jets, a Chiefs, a Bengals és a Texans lesz ott a rájátszásban csoportgyőztesként, wild cardon pedig a Bills, a Ravens és a Dolphins csatlakozik hozzájuk az AFC-ben. 

NFC playoff picture

Az NFC Eastben sosincs címvédés. Tavaly figyelmen kívül hagytuk ezt az örökérvényű igazságot, de idén nem. Most mindenki az Eagles sikerét várja divízión belül. Nyilván a Cowboys a legnagyobb kihívó, többségünk azért a rájátszásba várja a dallasiakat is.

Amilyen egyértelmű volt az East, annyira egyértelmű a West is, legalábbis itt is mindenki egy csapatra tippelt. A 49erstől mindenki csoportgyőzelmet vár idén is, bár ebben a divízióban két franchise is van, akire érkezett tipp a wild card csapatok közé – erről kicsit később.

Északon már nem ilyen egyértelmű a helyzet, hiszen két nagyon jó csapatot is várunk ebből a csoportból – ahogy az majd a konferenciadöntős tippeknél is látszik. A Lions és a Packers is a liga legjobb csapatai közt lehetnek, nálunk 6-4 arányban a detroitiak húzzák be a divíziót.

Az NFC South egyik oldalról vizsgálva nem olyan érdekes, mivel összességében ez a liga leggyengébb csoportja, és sokan sima Falcons sikert várnak a csoport élén. Azonban nem mindenki, hiszen érkezett egy tipp a Buccaneersre, kettő pedig a Saintsre.

A wild card tippek elég színesek, az viszont mindenkinél fix, hogy a Lions-Packers párosból aki nem nyeri meg a csoportot, az a wild cardon azért ott lesz a playoffban. A Cowboysnál ugyan a holtszezon nem volt valami pozitív, ennek ellenére azért a rájátszásban hatunk szerint is ott lesznek. Ugyanennyien tippeltük be a Ramst is a playoffba, de az NFC Westből a Seahawks is kapott szavazatokat, szám szerint kettőt. Azonban náluk is többet kapott a Bears, amely az 1/1-es Caleb Williams vezetésével négyünk szerint beverekszi magát a legjobb hétbe konferencián belül. Rajtuk kívül a Cardinals kapott egy voksot még.

Tippjeinket összesítve konszenzus alapján tehát az Eagles, a 49ers, a Lions és a Falcons lesz ott a rájátszásban csoportgyőztesként, wild cardon pedig a Packers, a Cowboys és a Rams csatlakozik hozzájuk az NFC-ben.

Konferenciadöntők

Menjünk mélyebbre a rájátszásban egészen a konferenciadöntőkig! A Chiefsnek az utóbbi években bérelt helye volt az AFC döntőjében és két kivétellel mindenki tartja is magát a hagyományokhoz. Mellettük a Bengalsra érkezett a legtöbb szavazat részünkről (5), de a Jets és a Texans is 3-3 szerkesztőnél jutott be a konferenciadöntőbe, míg a Ravens 1 voksot kapott.

Az NFC-ben nincs egy ennyire domináns csapat, azonban nagyon érdekes, hogy az NFC North-ból legalább egy csapat mindenkinél bejutott a konferenciadöntőbe. Hármunknál ráadásul a Lions és a Packers is! Egyébként a detroitiakra heten, a Green Bay-iekre hatan tippeltünk, hogy ott lehetnek a legjobb négyben. Rajtuk kívül a 49ers is nyilván nagy esélyes, ők öt szavazatot kaptak, míg a Rams és az Eagles egyet-egyet. Ebből azért látszik, hogy háromesélyesnek látjuk az NFC-t.

Super Bowl

A Chiefs nyolcból csak háromszor jut be a Super Bowlba is a konferenciadöntőből, miközben a Bengals ötből háromszor – nagyon érdekes, de tavaly pontosan ugyanez volt a helyzet. Sőt, akkor a Jets kettőből kétszer, idén háromból kétszer jutott be a tippjeink alapján a nagydöntőbe. A Texans újonc, de két szerkesztő szerint ők is ott lehetnek a Super Bowlban. Az NFC-ben a Lions a kedvenc tippünk, a szerkesztők fele őket várja a nagydöntőbe. A Packers és a 49ers 2-2, míg az Eagles egy szavazatot kapott.

Triplázást mindössze egy szerkesztő vár, illetve szintén egyikünk várja, hogy a tavalyi “ezüstérmes” nem lesz másnapos, hanem végigtarolja a ligát. Szintén 1-1 tipp érkezett a Jets, a Bengals és az Eagles csapataira, míg kettő a Packersre és három (!) a Lionsre. Szóval a tippjeink alapján a Lions a Super Bowl legnagyobb favoritja – amióta követjük az NFL-t, ennek a mondatnak a közelében sem voltunk még.

Egyéni díjazottak

A legértékesebb játékosnak járó trófeát minden évben irányító kapja, ennek ellenére érkezett egy voks Christian McCaffrey-re. Az irányítóknál kiváló számok nyilván alapkövetelmények, emellett viszont nagyon fontos a csapat sikeressége is, így csoportgyőzelem nélkül elképzelhetetlen, hogy valaki MVP legyen – bár egy ilyen tippünk is van. Ahogy az várható volt, elég megosztottak a jóslataink, senki se kapott kettőnél több szavazatot. Kettőt kapott Mahomes, Burrow és Stroud, illetve egyet-egyet Love, Goff és Purdy is. Az esélyesekről egyébként cikket is írtunk.

Az Év Támadója díj 2018 óta mindig skill pozíciós játékosnak megy, így ebben gondolkodtunk mi is. A legnépszerűbb Tyreek Hill volt (4 szavazat), az utóbbi két évben is közel volt, talán most már elhódítja a trófeát. Nem sokkal maradt le Ja’Marr Chase (3), mellettük pedig 1-1 szerkesztő tippelt CeeDee Lambre, Jonathan Taylorra és Garrett Wilsonra.

Az Év Védője szavazáson szinte mindig pass rusher nyer, szóval a négy nagy közül válogattunk leginkább. A támogatóknál Myles Garrett címet véd, a legtöbbünk viszont úgy gondolkodott, hogy most már kijár Micah Parsonsnak az elismerés (6 tipp). Mögötte TJ Watt végzett 3 szavazattal, illetve Maxx Crosby kapott még egyet.

Az Év Támadó Újonca díjnál nagy meglepetés és változatosság nem volt a tippjeinkben, hiszen 10-ből 9-en az 1/1-es Caleb Williamst várjuk a díj nyertesének. Az egy kakukktojás Marvin Harrison Jr.-t tippelte be.

Az Év Védő Újonca díjat is gyakorlatilag csak magasan jegyzett front7 játékosok kaphatják. Az utóbbi 24 nyertesből 20 volt top16-os választott és 21 játszott a falban vagy az LB-sorban. Idén elég szűk ez a metszet, hiszen csak két védőt vittek el a top16-ban. Egyikük, Laiatu Latu el is vitt 6 szavazatot tőlünk, illetve utóbbi feltételnek még Jared Verse (1 voks) tesz eleget. Hárman viszont mindkét trenddel szembe mentek, hiszen két tipp érkezett Terrion Arnoldra és egy Quinyon Mitchellre.

Az Év Edzője díjhoz gyakorlatilag kritérium, hogy 10 győzelmet össze kell szedni, hiszen legutóbb 1990-ben volt példa ennek ellenkezőjére. Másik kritérium lehet, hogy jelentősen teljesítsd túl az év eleji elvárásokat, szerezz jóval több győzelmet, mint mondjuk azt Vegasban várták augusztusban. Sokszor nyernek elsőéves főedzők, akik újdonságnak számítanak, vagy épp újonc QB kiváló játéka után is haza lehet vinni ilyen címet. Ez minden évben az egyik, ha nem a leginkább megjósolhatatlan díj, nem meglepő módon elég megosztottak is a tippjeink. Dan Campbell, Matt LaFleur, Zac Taylor és Mike Macdonald kapott kettő voksot, illetve Shane Steichen és Brian Callahan egyet-egyet.

Az Év Visszatérője cím kicsit konkretizálva lett idén és csak komoly sérülésből visszatérő játékos kaphatja. Vannak jelöltek bőven, de nem olyan változatosak a tippjeink. Hatan Aaron Rodgerst, négyen Joe Burrow-t várjuk a cím nyertesének.

Bold predictions

Patrik, Balázs és az én merészebb jóslatainkat, félig vagy teljesen hot take-jeinket a csütörtök reggeli “lógsz egy sörrel” podcastünkben hallhatjátok majd. 

A támogatók legjobb merész jóslatai:

  • CeeDee Lamb megdönti Michael Thomas és Megatron rekordját is, tehát legtöbb elkapás és legtöbb yard kerül a neve mellé (zaborn)
  • Rodgers a főcsoportdöntőben egyenlő állásnál, game winning drive-ban pick-sixet dob (Hycker)
  • Az NFC Eastben csak 1 vezetőedző tarthatja meg az állását szezon végén (Matyi)
  • A Steelers top5-ben fog húzni a drafton (Szatya)
  • Mayfield, Carr, Cousins hármasból legalább kettő a szezon végére elveszti a kezdő irányító posztot (sérülés nélkül) (K.Adam)
  • Azok a csapatok, ahol új az edzői stáb, azok vagy top 7-ben fognak húzni vagy rájátszásba jutnak (beastmode)
  • Ezekiel Elliottnak több mint 1000 futott yardja lesz (Selmeci Tamás)
  • Legalább négyszer változik a kezdő QB személye Pittsburghben (sérülésen kívül, kizárólag edzői döntés miatt) (vicgeordie)
  • Russell Wilson az év egy pontján MVP favorit lesz (pipszi)
  • A Raiders 0 győzelemmel lesz 1/1. (Maetthy)
  • Az AFC North 3 csapata is top 9ben végez sackek számát tekintve (Gergő)
  • A Patriots bottom 3-ban fog végezni annak ellenére, hogy a legkevesebb kapott ponttal fognak rendelkezni a szezon végén. (nafreat)
  • Cowboys utolsó lesz a divíziójában, McCarthy szezon közben elküldve (petya)
  • Bryce Young több INT-t dob mint TD-t a szezonban (ewzywv)

3 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
3 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Csakeztne
Csakeztne
2024-09-02 11:23

Tippjeim:

1/1 Panthers (Raiders)

AFC

Jets, Ravens, Jags, Chiefs WC: Bills, Bengals, Chargers

Konf: Ravens – Bengáls, Ravens

NFC

Cowboys, Packers, Falcons, 49ers WC: Lions, Bears Rams

Konf: Packers – Bears, Packers

SB: Packers

MVP: Lamar

Bold:

Chiefs elbukja az első PO meccsét.

Megdől az egy szezonos legtöbb dobott, elkapott yard és all purpose yard rekordja is.

Last edited 12 days ago by Csakeztne
Hurrá Torpedó
Hurrá Torpedó
2024-09-02 14:39

Lesz olyan csoportgyőztes, amelyiknek 10 veresége lesz az alapszakaszban, és ezzel a “legrosszabb” playoffba jutó csapat lesz valaha.

Cseh Tibor
Cseh Tibor
2024-09-02 17:26

Ide is bemásolom,talán vki tudja a választ.
-A Giants átalakította Thonas szerződését és még alig egy hete 13 mil+ cap space volt a csapatnak ,most meg kevesebb,mint két millió.Lehet tudni,h mire költötték,mert semmi nagy igazolásuk nem volt.Vagy az 53-as keretszűkítés emészt fel ennyit?-

3
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x