Egészen parádés 19 órás sáv vár ránk jobbnál jobb meccsekkel, alig tudunk válogatni, hogy mit is nézzünk. Aztán a 22 órás sáv nem ígérkezik most olyan jónak, de lesz 1-1 szuper vasárnap esti és hétfő esti rangadónk is!
Ha Ti is szeretnétek fogadni a mérkőzések kimenetelére és a spreadekre, akkor ajánljuk a TippmixPrót!
19 órás sáv
Minnesota Vikings @ Green Bay Packers (-3)
Nagyon jó kis meccsnek ígérkezik ez az NFC North rangadó, ahová úgy tűnik visszatér Jordan Love is. A Vikings dominált az első három körben, a Packers pedig alaposan felülteljesített Malik Willisszel. A három legjobb első félidős csapatból kettő itt lesz a pályán Green Bay-ben, mindhárom (együtt mind a hat) meccsükön vezettek félidőben és övék a 2-3. legjobb pontkülönbség az első 30 percben. És ennek a két védelemnek van a legtöbb sack+turnover játéka három forduló után. Itt van az Év Edzője címre legesélyesebb két jelölt. Kiváló csata lesz ez mindkét oldalon, alig várom. Tippelés kapcsán fogalmam sincs, Love lehet limitált lesz még, ez ellen a védelem ellen pedig ez probléma lehet, így inkább a futásra építhetnek, ami amúgy a másik oldalon is működhet, de közben Love stílusával jobban lehet verni a Vikings defense-t mint mondjuk Purdyével és Stroudéval, és közben Darnoldék is haladhatnak a levegőben… Nehéz kérdés. A kiegyenlítődés és a hazai pálya miatt a Packersre teszek, viszont így hogy elért 3 pontra a spread, ott már inkább a Vikings tetszik.
Spread tipp: Vikings +3
New Orleans Saints @ Atlanta Falcons (-2,5)
Az Eagles mutatott egy blueprintet, hogy miképp lehet megfogni a Saints offense-t. A nagy kérdés a továbbiakban az lesz, hogy ki tudja ezt lemásolni. És hogy utána lesz-e válasza Kubiaknak. Őszintén, fogalmam sincs, hogy a Falcons képes-e rá. Vagy hogy hajlandó-e, mert igazából nem feltétlen szuper emberanyag kell hozzá. Láttuk ezt az Eaglesnél is, borzasztó futásvédekezésük volt az első két körben, aztán megfogták Kamaráékat. A Falcons jelenleg a 3. legrosszabb futásvédekezéssel bír sikerességi ráta alapon, szóval biztos nekik is nagy rendszerszintű váltás kellene ehhez. Ugyanakkor nagy játékokat (10+ yardos) nem engednek, és nem is csinálnak meg (sack+turnover), csak szép lassan megy át rajtuk mindenki. A Saints sem enged nagy játékokat, ellenben ők elég sokat csináltak meg eddig. És Cousins sem elég meggyőző még, így nem túl magabiztosan a Saintsre teszek. A csapatok utálják egymást, jó kis meccsek szoktak ezek lenni, mindig szorosak és bármikor bárki nyerhet.
Spread tipp: Saints +2,5
Philadelphia Eagles @ Tampa Bay Buccaneers (+1,5)
A Buccaneers az utóbbi években nagyon sok gondot okozott az Eaglesnek, a playoffban kétszer is borsot törtek Jalen Hurts orra alá. Így a hét egyik legnagyobb kérdése, hogy tényleg tud-e a blitz ellen játszani az Eagles irányítója, vannak-e a rendszerben beépített dolgok. Részben tesztelték már ezt mások, de nem feküdtek rá eléggé. Ezeken egyébként úgy tűnt, Kellen Moore hozott magával válaszokat, de most lesz az igazi teszt Todd Bowles ellen. Vagy hát lenne, ha nem lenne a fél Bucs védelem sérült. Az Eagles ráfeküdhet a futójátékra, főleg AJ Brown és DeVonta Smith hiányában, hiszen nem kell Vita Veával farkasszemet nézniük. A túloldalon futójátékban és annak megállításában egyik fél sem jó, és ha az Eagles nem tud nyomást helyezni Mayfieldre, ahogy az első két körben sem tudtak senkire, akkor bajban lehetnek a levegőben. Viszont ha Jalen Carter megint szétszed egy belső támadófalat, akkor magabiztosan kellene hozniuk a meccset, vagy legalábbis ezt a párharcot. Sok a sérült mindkét oldalon, én most leginkább az Eagles futójátékában bízok az egységek közül.
Spread tipp: Eagles -1,5
Jacksonville Jaguars @ Houston Texans (-6)
A Texansnak jelenleg több győzelme van, mint a csoport három másik tagjának összesen. Ez persze igaz volt múlt héten is, hiszen azóta kikaptak, de ez egyre impresszívebben/viccesebben fog hangzani a jövőben. Nem lehetetlen, hogy még a 4. forduló után is igaz legyen, hiszen ha megverik a Jaguarst, akkor csak a Coltsnak kell kikapnia a Steelerstől (vagy a Titansnek a Dolphinstól). Na mindegy is, nem fontos, csak érdekesnek találtam ezt az adatot a héten. A Jaguarsra múlt héten azt mondtam, hogy nem olyan rosszak, hogy 0-3-mal kezdjenek, aztán egy borzasztó meccset hoztak le. Lehet nem kéne ezt túlreagálnom és azt kéne mondanom, hogy csak nem fognak 0-4-gyel kezdeni, de nehéz bízni bennük, akár offense, akár defense oldalon. A Texans sem olyan meggyőző, mint vártuk (egyszer sem hozták eddig a spreadet), és nagy vereség után nagy underdogként szoktak jönni meglepetések, szóval nagyon fintorogva Jaguars a spread tippem. Jobban tetszene +7-tel.
Spread tipp: Jaguars +6
Cincinnati Bengals @ Carolina Panthers (+4,5)
0-4-gyel már csak nem kezd a Bengals, igaz? Oké, ezt mondtam múlt héten is 0-3-ra, de a 0-4 már tényleg durva lenne. Ugyanakkor Andy Dalton beállásával megvan az esély erre, hiszen feléledt a Panthers offense, ráadásul a Red Rifle volt csapata ellen indul harcba, ami extra motivációt nyújthat neki. Könnyű dolga is lesz, mert a Bengals defense borzalmas jelenleg – habár a passzok helyett érdemes lehet a földön haladni ellenük, mert abban tényleg katasztrófa, amit művelnek. Ugyanakkor a Panthers védelme is elég gyenge, szóval Burrow-éknak is illene haladni, így sokpontos meccsre van kilátás, az biztos. Az okos tipp a Bengals -4 lenne talán, mégsem tudok ilyen magabiztos lenni a Bengalsban.
Spread tipp: Panthers +4,5
Pittsburgh Steelers @ Indianapolis Colts (+1,5)
Ha Steelers meccs, akkor kevés pontra számíthatunk – átlag 25,7 van a meccseiken, ami a legkevesebb a ligában. Nagyon durva ez a védelem, és kíváncsi vagyok, képes lesz-e bármire ellenük a Colts. Anthony Richardson nagyon pontatlan jelenleg, ezért is övék a második legrosszabb sikerességi ráta a levegőben, viszont futásban nagyon jók. Csakhogy a Steelers meg nagyon jó ez ellen, szóval itt igazi gigászok harca várható. A túloldalon Fieldsék elég gyenge számokat produkálnak, főleg korai downokra és főleg futójátékoknál, de a Colts gyenge futás elleni védelme ellen talán tudnak egy kicsi javulni. Ezt nevezhetjük a… mi a gigászok ellentéte? Bármi is legyen, azok csatájának. A tippem gyakorlatilag arra irányul, hogy a Steelers nem olyan jó, hogy 4-0 legyen, és épp az ilyen idegenbeli favorit helyzetekben szokott meglepetésre kikapni Tomlin.
Spread tipp: Colts +1,5
Denver Broncos @ New York Jets (-7,5)
Mindkét irányító múlt héten nyújtotta eddigi legjobbját, Rodgers szinte a régi fényét idézte, Nix pedig bemutatott pár szép hosszabb dobást is a hiba nélküli rövidek mellett. Szóval mindkét fél pozitíva(bba)n tekinthet most előre az eddigieknél. A denveriek rengeteget blitzelnek védőoldalon, ami nem hiszem, hogy Rodgers ellen jó megoldás lenne, ellenben ha Pat Surtain leveszi Garrett Wilsont, akkor lehetnek problémái a Jets támadóinak. A Broncosnál a futójáték nem akar működni, de a New York-iaknál kérdés, hogy Reddick és Johnson nélkül mire megy a pass rush, illetve hogy ez mennyire hat ki a secondaryre. A Patriots nem volt jó mérőfoka ezeknek a problémáknak, és a Broncos sem a legjobb azért, de egy fokkal biztos okosabbak leszünk. A denveriek egy nagy győzelem után zsinórban másodjára vannak idegenben, míg a Jets rápihenve duplázik otthon, így abszolút nekik áll a zászló. A TD-nél magasabb spread kissé megijeszt, de maradok a Jetsnél.
Spread tipp: Jets -7,5
Los Angeles Rams @ Chicago Bears (-2,5)
Sikerül a Bears támadósorának kicsit helyre jönnie? A Rams védelme jó ellenfél ehhez, hiszen DVOA szerint csak a Commanders rosszabb náluk. Mondjuk a Bearsnél meg nincs rosszabb támadósor ebben a mutatóban, szóval… Mindenesetre nagy gondjaim vannak a Chicago támadósor felépítésével, és a legkevesebb problémám Caleb Williamsszel van köztük. Rosszak a hívások, rosszul edzettek a játékosok, főleg a támadófal. A túloldali matchup pedig azért lesz érdekes, mert a Bearsé a liga egyik legjobb védelme, főleg a back7-ben, így a passzok nem biztos, hogy menni fognak Staffordéknak. Így a futójátékra kellene támaszkodni, ami a fél fal kiesésével nehezebb, de nem lehetetlen. A Ramsnek hatalmas szerencse kellett a győzelemhez múlt héten, ez a Bears defense pedig simán jobb a 49ersnél. Félek a Bears támadósortól, de azt gondolom okos tipp rájuk tenni.
Spread tipp: Bears -2,5
22 órás sáv
Washington Commanders @ Arizona Cardinals (-3,5)
Pontzuhatag lesz. Két jó támadósor, két nagyon rossz védelem. Nem is lehet más. A Commanders például a legtöbb yardot teszi meg támadásonként és a legtöbbet is engedi támadásonként. Vagy máshogy megfogva a legtöbb pontszerző támadást vezette és a legtöbb pontszerző támadást engedte. Ez a két legrosszabb védelem passz elleni sikerességi rátában. Szóval sok-sok yard, sok-sok pont, aztán meglátjuk kinél lesz utoljára a labda. A Commanders a forróbb csapat a hétfő esti teljesítmény után, de épp egy ilyen nagy emocionális győzelem után, rövid héten, átutazva az országon érdemes ellenük fogadni.
Spread tipp: Cardinals -3,5
Kansas City Chiefs @ Los Angeles Chargers (+7)
Justin Herbert sérülten játszik, nincs a két kezdő (és nagyon jó) tackle-je, Joey Bosa is off, Derwin Jamest is eltiltották… a kétszeres címvédő ellen játszanak, akiktől az utóbbi öt meccsen mindig kikaptak… szóval nem a Chargersnek áll a zászló és nagy meglepetés lenne a győzelmük. Ugyanakkor a Chiefs nem a sima meccseiről híres mostanság, nem olyan jó ez a csapat, mint a hírnevükből meg mérlegükből gondolnánk. Harbaugh-ék megpróbálják lelassítani a meccset sok futással – bár Spagnuolo ezekre jól fel tud lépni, ha nincs passzjátéka az ellenfélnek – és szerintem nem fognak sokkal kikapni. Kikapnak majd, mert nem elég jók, de nem simán.
Spread tipp: Chargers +7
New England Patriots @ San Francisco 49ers (-10)
Nyilván a 49ers a jobb csapat ebben az összevetésben, és szerintem be is fogják emiatt húzni a meccset, de azért azt tegyük hozzá, hogy nem olyan meggyőzőek eddig. Az offense jó, ha visszatérnek a sérültek, akkor szuperek lesznek, viszont a védelemmel vannak bajok. A Patriots így szerintem fog tudni futni, a belső védőfallal nagy problémák vannak San Franciscóban. A secondary hiányosságait mondjuk nem a Pats fogja kihasználni, de a földön azért lehetnek sikereik. Nem hiszem, hogy annyi, hogy meg is nyerjék a meccset, de legalább annyi, hogy ne kapjanak ki két touchdownnal. A nagy favoritok amúgy is borzasztóan teljesítenek idén eddig.
Spread tipp: Patriots +10
Cleveland Browns @ Las Vegas Raiders (+0,5)
A Browns offense nézhetetlen jelenleg. Watson pocsék, a támadófal sérült (most még Teller is kiesett), a rendszer nem működik ezzel a Stefanski-Dorsey összemosódással. A Raiders csúnya vereségbe szaladt bele a Panthers ellen, de ők amúgy is elég hullámzó csapat, legalábbis az én szememben biztos, így szerintem itt ezt most behúzzák. Futni nem tudnak, szóval a levegőben kell próbálkozniuk, ami nem lesz egyszerű, épp ezért egy kevés pontos meccset várok.
update: nem játszik Maxx Crosby és Davante Adams sem, így fintorogva, de legyen Browns…
Spread tipp: Browns -0,5
Sunday Night Football
Buffalo Bills @ Baltimore Ravens (-2,5)
Ha azt nézzük, hogy a Ravens 1-2-vel kezdett, a Bills meg 3-0-val, akkor a szezon előtti várakozások teóriát alapul véve a Ravensre érdemes itt tenni, és lehet ez is az okos tipp. Azonban ha a pályán mutatott játékot nézzük, akkor egyelőre egyértelműen a Bills a jobb csapat. Az offense-ük szinte tökéletes, Allen még egy szintet lépett és felemelkedik Mahomes mellé mint egyértelmű mindenki más felett álló QB, a védelmük pedig a több sérült ellenére is jól nyomja. A Ravensnél viszont az offense és a defense is várakozások alatt teljesít. Nehéz most Allen ellen fogadni.
Spread tipp: Bills +2,5
Dupla Monday Night Football
Tennessee Titans @ Miami Dolphins (-1)
A Texans mellett ez az a két csapat, amelyik még nem hozta a spreadet idén, tehát minden meccsen a várakozások alatt teljesítettek. A Titans 0-3-mal áll, de közel sem játszottak eddig ilyen rosszul, csak nem pártolt melléjük a szerencse. Vagy hát Will Levis minden héten csinál valami elképesztő hülyeséget. Ezen persze most is elmehet a meccs, de a Dolphinsban nem tudok bízni Tua nélkül. Skyler Thompsonnal biztos nem, mert ilyen fal mögött nem életképes az offense, és a defense sem teljesít túl jól – Tyler Huntley-val több fantázia lehet bennük, de még így sem bízom igazán. Fun fact, hogy a Dolphins a legrosszabb első félidős csapat idén, a Titans pedig a legrosszabb második félidős, ha pontkülönbséget nézünk. És ez a két csapat hozta össze a legkevesebb pontszerző támadást a ligában. Szép kis hétfő esti rangadó, még szerencse, hogy lesz egy másik ezzel párhuzamosan.
Spread tipp: Titans +1
Seattle Seahawks @ Detroit Lions (-3,5)
Az előzővel ellentétben ez egy baromi jó hétfő esti rangadónak néz ki. Nagyon tetszik ez a Seahawks, tök jó iránynak tartom, ahová haladnak, tetszik a játékstílusuk a labda mindkét oldalán, jól edzettek, satöbbi. De egyelőre azért kicsit kivárnék velük, mert gyenge ellenfelek ellen jött össze a veretlen mérleg. Ha most a Lionst is le tudják győzni, akkor viszont megváltom a jegyem a vonatra. Ráadásul jó matchupjaik vannak, a levegőben képesek lehetnek haladni. A Lions mindeközben talán alulteljesít a várakozásokhoz képest, legalábbis az offense nem játszik olyan jól, mint gondoltuk. Azonban a mindenféle “szerencsés/szerencsétlen” rangsorokban elég rosszul mutatnak, így várok tőlük most egy kis visszapattanást. Viszont a kiváló center Frank Ragnow sérülése elég fontos, nélküle tavaly jóval gyengébbek voltak, ami bizonytalanabbá tesz.
Spread tipp: Seahawks +3,5
Magabiztosabb spread tippek
Egyelőre páros heteken szuperek a magabiztos spread tippek, páratlanon borzasztóak. Szóval akit a 2. forduló 0-6-ja eltántorított, az lemaradt egy 4-1-es fordulóról (ráadásul épp a Buccaneersben voltam a legkevésbé magabiztos, nem is tettem fel a szelvényre a többi négy mellé, ide a cikkbe se kellett volna beírni…). Folytatódik a sorminta és most megint rossz hetem lesz? Vagy sikerül átmenteni a múlt heti sikereket? Nos, az biztos, hogy most kevesebb magabiztos tippem van, mint két hete, elég megjósolhatatlan forduló ez részemről. Talán ezek a spreadek tetszenek a legjobban, de közel voltam ahhoz, hogy egyetlen egyet se írja ide fel.
- Cardinals -3,5
- Bears -2,5
- Bills +2,5
Magabiztos tippek múlt héten: 4-1
Magabiztos tippek a szezonban: 6-7-1
Spread tippek múlt héten: 9-7
Spread tippek a szezonban: 20-24-4
Szerkesztőségi tippverseny állása
- renningan 29-19
- Patrik 28-20
- jarred 27-21
- Támogatók 27-21
- katonadani 26-22
- alatriste 25-23
- balentin 25-23
- chester 25-23
- Höri 25-23
- kronikk 25-23
- atreus 24-24
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”