A 49ers 1-2-es mérleggel áll, köszönhetően annak, hogy többek között Christian McCaffrey, Deebo Samuel és George Kittle is sérüléssel küzd. Most pedig a védelemből is kiesett egy elit játékos, ráadásul az egész szezonra: a kiváló DT Javon Hargrave idén már nem fog pályára lépni egy elszakadt tricepsz miatt.
Hargrave harmadik körös pick volt még 2016-ban, annak idején a Steelers választotta ki. Főleg pass rush-ban volt hasznos, és amikor lejárt az újonc szerződése nagy pénzért aláírt az Eagleshöz. Ott aztán végképp kiteljesedett, kétszer Pro Bowlba is választották, majd tavaly aláírt a 49ershez négy évre 84 millió dollárért. A csapat a szezon előtt megvált Arik Armsteadtől, így most elképesztően vékony (és gyenge) a belső védőfal.
Szintén 49ersszel kapcsolatos hír, hogy Christian McCaffrey Németországba utazott, hogy egy szakértővel beszéljen a vádli/Achilles-sérülése kapcsán – írja Adam Schefter. CMC már IR-en van, tehát még pár hétig nem lesz bevethető, de nem tűnik jó jelnek, ha még külön külsős szakértőt is fel kell keresnie.
Hogy tetézzük a problémákat, Brock Purdynek fáj a háta, így várhatóan limitáltan fog edzeni a héten.
Legfrissebb cikkeink
- Túl durva volt, így eltiltották Derwin Jamest
- Még Gardner Minshew marad a Raiders kezdő irányítója
- A Chargers mindkét kezdő OT-je kidőlt
- Még egy top játékosát vesztette el a 49ers, McCaffrey pedig német szakértőhöz fordul
- Két kezdőjét is elveszítette a Lions
- Őrült statisztikák a történelmi Bengals-Commanders meccsről
- A Bills felmosta a padlót a Jaguarsszal, a Commanders megverte a Bengalst!
- Adam Thielen és Wyatt Teller is megsérült, neves pass rushert igazolt a Ravens
- Andy Dalton marad a Panthers kezdője
- Triple Coverage #558 – A 3. forduló összefoglalója
- Justin Herbert megúszta a legrosszabbat, de így is kérdéses a játéka
- Második olvasás #3 – Az NFL-ben tényleg bármi megtörténhet
- Malik Nabers elképesztő
- Az NFC-csapatok még mindig nem találják Lamar Jackson ellenszerét (egy kivétellel)
- A Raiders főedzője kiakadt a játékosaira
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on Andy Dalton marad a Panthers kezdője
- ThySoul on A Bills felmosta a padlót a Jaguarsszal, a Commanders megverte a Bengalst!
- Pedro44 on A Bills felmosta a padlót a Jaguarsszal, a Commanders megverte a Bengalst!
- katonadani on Második olvasás #3 – Az NFL-ben tényleg bármi megtörténhet
- atis123juve on Justin Herbert megúszta a legrosszabbat, de így is kérdéses a játéka
- F.Krisztian on A Panthers még idén kezdetni akarja Bryce Youngot
- Kopi3.14 on Második olvasás #3 – Az NFL-ben tényleg bármi megtörténhet
- Gergosz86 on Tovább robog a Chiefs és a Vikings, nagyot fordított a Rams