A hét elején még úgy nyilatkoztak a Chiefsnél, hogy Marquise “Hollywood” Brown közel van a visszatéréshez, azonban tegnap már teljesen más volt a csapat álláspontja. Ugyanis újabb vizsgálatokat végeztek el az elkapó vállán, amiből kiderült, hogy súlyosabb a probléma és IR-re kell tenni Brownt.
A TheAthletic információi szerint az MRI vizsgálat kimutatta, hogy az elkapó sérült csontja elmozdult a legutóbbi felvételek óta, így az orvosok műtétet javasoltak. Ez pedig azt jelenti, hogy nem hetekre, hanem hónapokra van a visszatérése – Andy Reid legalábbis így fogalmazott.
Brown fontos erősítése volt a csapatnak a holtszezonban annak érdekében, hogy a tavalyi WR-teljesítmény ne ismétlődhessen meg. Felvetődhetne a kérdés, hogy cseréljen-e a Chiefs egy másik elkapóért, de mivel Rashee Rice és Xavier Worthy is elég jól mutat egyelőre, így várhatóan ezt nem lépik meg és megvárják Brown visszatérését a szezon végére. Vélhetően Justin Watson és JuJu Smith-Schuster kaphat nagyobb szerepet a távollétében.
Legfrissebb cikkeink
- Rekordszámban rúgják a csapatok a mezőnygólokat
- A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- A Dolphins IR-re teszi Tuát, legkorábban október végén térhet vissza
- Fenntartható és fenntarthatatlan trendek két hét után
- Egy hónapra kidőlt a Broncos kezdő RT-je
- Saquon Barkley: A játékhívás szuper volt, én szúrtam el
- A Packers lett az első tagja a 800-asok klubjának
- A Colts legjobb védője is megsérült
- Pár hetet ki kell hagynia AJ Brownnak
- Kihagyás vár Deebo Samuelre
- A Patriots egész szezonra elvesztette védelmének vezérét
- Touchdown Week #2 – Remek edzői munkák, fiatal irányítók elrontása, McCaffrey hiánya
- Hihetetlen sérüléshullám a Ramsnél, még több kezdő dőlt ki
- Lehetetlen helyzetből fordított a Falcons az Eagles ellen
- Triple Coverage #557 – A 2. forduló összefoglalója és Bryce Young a padon
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Dolphins IR-re teszi Tuát, legkorábban október végén térhet vissza
- katonadani on A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- Loosername on A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- merlin on Fenntartható és fenntarthatatlan trendek két hét után
- TheGUARDiAN on A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- Bujdy on A Dolphins IR-re teszi Tuát, legkorábban október végén térhet vissza
- Gubameister on Saquon Barkley: A játékhívás szuper volt, én szúrtam el
- Pedro44 on A Packers lett az első tagja a 800-asok klubjának