Lamar Jackson kiválóan játszott a Chiefs ellen, 273 yardot és egy TD-t passzolt, valamint volt 122 yardja a földön is. Ez volt a harmadik 270+ passzolt yardos és 120+ futott yardos meccse – rajta kívül egyetlen játékos sincs ezen a listán –, de túl sok örömét aligha lelte benne.
A Ravens ha milliméterekkel is, de kikapott a Chiefstől a 2024-es szezon nyitófordulójában, hiába játszott nagyot Jackson. A másik 270/120+ yardos teljesítménye még a 2019-es rájátszásban volt, amikor a 14-2-vel végző Ravens a 9-7-es Titans ellen lépett pályára hazai pályán a divíziós körben. Jackson 365 yardot passzolt és 143 yardot futott azon meccsen (bár egy passzolt TD-re két INT jutott), a Ravens mégis tükörsimán kikapott 28-12-re úgy, hogy a túloldalon Ryan Tannehill csak 88 yardot passzolt (ez volt az a meccs, amelyiken Derrick Henry 195 yardot termelt a földön, volt két elkapása 7 yardért, valamint kiosztott egy 3 yardos TD-t).
A harmadik alkalom szintén 2019-ben volt, amikor a Ravens a második héten nagy nehezen legyőzte a későbbi 5-10-1-es Cardinalst. Jackson 272 yardot és két TD-t passzolt INT nélkül, illetve volt még 120 futott yardja, de így is csak 23-17-re sikerült győzni (és a negyedik negyed egy pontján csak három pont volt a különbség).
Legfrissebb cikkeink
- Cooper Kuppot is elveszíthette a Rams
- Dan Campbell: 100 százalékig én vagyok a hibás
- Második olvasás #2 – Régi Lions, régi Saints és számtalan meglepetés
- Több meglepetés, egy hosszabbítás, és egy Jets-győzelem
- Egész szezonra elvesztette legjobb pass rusherét a Jets
- Védőcsaták és sok futás a hétvége kevésbé látványos mérkőzésein
- Őrült izgalmak a Chiefs-Bengalson, szenvedő Caleb Williams, gálázó Saints és Cardinals
- Tua nem tervez visszavonulni
- Még mindig nem látszik a Reddick-saga vége
- AJ Brown kihagyja a hétfő esti rangadót
- Jordan Love nem játszik a héten, Hollywood Brown az egész alapszakaszt kihagyja
- Dak Prescott közel 120 millióval többet ér, mint Josh Allen
- A Packersé volt a legfiatalabb, a 49ersé a legidősebb csapat az első héten
- Ja’Marr Chase úgy érzi félrevezették, idén már nem tárgyal a Bengalsszal
- Lelépett a Patriots kezdő left tackle-je
Legutóbbi hozzászólások
- Zotya on FK! Preview #2
- Zotya on Egész szezonra elvesztette legjobb pass rusherét a Jets
- ThySoul on Őrült izgalmak a Chiefs-Bengalson, szenvedő Caleb Williams, gálázó Saints és Cardinals
- Csakeztne on Több meglepetés, egy hosszabbítás, és egy Jets-győzelem
- Pedro44 on Őrült izgalmak a Chiefs-Bengalson, szenvedő Caleb Williams, gálázó Saints és Cardinals
- Hurrá Torpedó on Több meglepetés, egy hosszabbítás, és egy Jets-győzelem
- rowi on Több meglepetés, egy hosszabbítás, és egy Jets-győzelem
- bjeela on Őrült izgalmak a Chiefs-Bengalson, szenvedő Caleb Williams, gálázó Saints és Cardinals