Connect with us

Hír

Még mindig nem látszik a Reddick-saga vége

Haason Reddick továbbra sem adja be a derekát. A pass rusher már nagyjából 8 millió dollárt bukott a büntetések és a nem realizált fizetése összegeként (mostantól minden egyes meccs kihagyása 800 ezer dollárjába kerül), azonban továbbra sem tervez megjelenni a Jetsnél új szerződés nélkül. Adam Schefter információi szerint pedig egyáltalán nincsenek közel az álláspontok a felek közt, jelenleg elég távolinak tűnik egy megállapodás.

Ha Reddick kiülni az egész szezont, akkor közel 22 millió dollárt bukna, ami egyáltalán nem tűnik ideálisnak, de láthatóan hajlandó elhúzni ezt a holdoutot. A Jetsnek mindeközben jól jönne a pass rusher, hiszen az első fordulóban kissé szenvedett az egység a 49ers ellen, a Titans ellen pedig megsérült az egység legjobbja, Jermaine Johnson, aki vélhetően kihagyja az egész évet. Szóval lehet a csapat érdekében állna beadni a derekát, hiszen ha nem lesz domináns passzsiettetésük, akkor a Super Bowl azért távoli álomnak tűnik jelen állás szerint.

Mint ismert, a Jets tavasszal cserélt Reddickért, egy harmadik kört adtak érte (ami második körössé alakulhat, ha 67,5%-ot játszik és legalább 10 sacket szerez, bár ezek a holdouttal messzinek tűnnek). A pass rusher azonban új szerződés hiányában nem jelent meg a csapatnál (előre jelezte, hogy ez lesz), és még egyetlen egyszer sem edzett együtt csapattársaival.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x