Connect with us

Hír

Megpróbálták kirabolni, majd meglőtték a 49ers első körös újonc elkapóját

Megpróbálták kirabolni, majd meglőtték a 49ers első körös újonc elkapóját, Ricky Pearsallt – számolt be először Dion Lim. Az eset San Franciscóban a Union Square-en történt, a játékost és a rablót is lőtt sebbel szállították kórházba. Pearsall állapota a rendőrségi közlemény szerint súlyos, de stabil.

Állítólag Pearsallt a Rolex órája miatt akarták kirabolni, miközben a játékos egy aláírás-osztásra igyekezett. Pearsall azonban nem adta oda csak úgy az óráját, megpróbálta elvenni a rabló fegyverét, ami ahhoz vezetett, hogy mindketten lőtt sebet szereztek. Az elkapót konkrétan mellkason lőtték a dulakodás során, de saját lábán tudott a mentőautóhoz bicegni.

Pearsall nem sok edzésen tudott részt venni a tábor alatt, ugyanis előbb a combhajlítója, majd a válla sérült meg. Az egyetemen egyetlen egy mérkőzést sem kellett kihagynia, ez a sorozata a profik közt amúgy is megszakadni látszott, a lőtt seb miatt pedig nehéz elképzelni, hogy az első fordulókban pályára lépjen majd, de azt nehéz megmondani, hogy mennyi időt kell kihagynia.

A 49ers a Jets ellen kezdi meg a szezont hétfő esti rangadó formájában.

1 Comment
5 1 vote
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
ClayMatthews52
ClayMatthews52
2024-09-01 13:29

Már óvodás korom óta Ricky Pearsall rajongó vagyok!

Last edited 13 days ago by ClayMatthews52
1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x