Szinte itt a szezon fele, így már elég nagy a mintánk, hogy kicsit rendezzük a sorokat és megnézzük, hogy az adott csapatok valójában mire lehetnek képesek. Jöjjön előbb az AFC.
Egyértelmű Super Bowl esélyesek: Azok a csapatok, amelyek saját erőből képesek lehetnek végigmenni
1. Baltimore Ravens
Véleményem szerint az AFC élén a Ravens áll, méghozzá kérdés nélkül. Ugyan már két veresége is van a gárdának, aminél van jobb mutató a konferenciában, sőt még csoporton belül is van kihívójuk, de a mutatott játék, a statisztikák és a tendenciák is azt mutatják számomra, hogy őket kell majd megverni.
Két vereséggel kezdett a gárda, de ne felejtsük el, hogy elment Mike Macdonald és a támadófal is hatalmas átalakuláson esett át, így kicsit érthető, hogy kellett idő, amíg beindult a szekér. Azonban a harmadik hét óta vezetik a ligát támadó EPA/play-ben, támadó oldali DVOA-ben és másodikak sikerességi rátában is.
Lamar Jackson MVP formában játszik és Derrick Henry négy évvel ezelőtti önmagát idézve kényelmesen vezeti a ligát futott yardokban. A védelem persze még mindig nem az igazi, de folyamatosan fejlődésben vannak ők is, és új koordinátor esetén könnyen elképzelhető, hogy csak a szezon második felére rázódnak bele (Macdonaldnál is így volt).
Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Azeez Al-Shaair 3 meccses eltiltást kapott Lawrence kiütéséért
- Touchdown #12 – Új SB-tipp, Wilsont meg fogják fizetni, Cousinst le kell ültetni, Tuckert ki kell rúgni
- Triple Coverage #570 – A 13. forduló összefoglalója
- Így néz ki a harc a rájátszásért a 13. forduló után
- Így néz ki a draftsorrend 12 forduló után
- Nem csak McCaffrey, hanem Jordan Mason is IR-re került a 49ersnél
- Sose láttunk még olyan teljesítményt, mint Jameis Winstoné volt hétfő éjjel
- Elképesztő meccset hozott a hétfő esti rangadó, csak úgy kapkodtuk a fejünket
- A Rams vette fel a Commanders bust első körösét, kirúgta sokat hibázó visszahordóját a Seahawks
- A Jets történelmi mélységekben
- Josh Allen 0 elkapásból szerzett 7 yardot és egy TD-t
- Második olvasás #13 – Az Eagles az új favorit?
- A Ravens nem rúgja ki Justin Tuckert
- Taysom Hill szezonja is véget ért
- Christian McCaffrey megsérült, vélhetően nem látjuk már idén
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on BREAKING: Azeez Al-Shaair 3 meccses eltiltást kapott Lawrence kiütéséért
- Uatu on Így néz ki a harc a rájátszásért a 13. forduló után
- renningan on Második olvasás #13 – Az Eagles az új favorit?
- AD94 on Josh Allen 0 elkapásból szerzett 7 yardot és egy TD-t
- atis123juve on Touchdown #12 – Új SB-tipp, Wilsont meg fogják fizetni, Cousinst le kell ültetni, Tuckert ki kell rúgni
- Tinka1495 on Touchdown #12 – Új SB-tipp, Wilsont meg fogják fizetni, Cousinst le kell ültetni, Tuckert ki kell rúgni
- Csakeztne on Touchdown #12 – Új SB-tipp, Wilsont meg fogják fizetni, Cousinst le kell ültetni, Tuckert ki kell rúgni
- Csakeztne on Őrült meccseken nyert a Seahawks, a Buccaneers, a Colts és a Vikings