Connect with us

Összefoglaló

Visszatért Kupp és Nacua, visszatért a Rams is!

Szuper csütörtök esti rangadót kaptunk, ahol a visszatérő Cooper Kupp és Puka Nacua segítségével visszatért a Rams is, amely kisebb-nagyobb meglepetésre megverte a Vikingst! 

Pontzuhatagnak indult a mérkőzés, ugyanis mindkét támadósor tökéletes játékokkal készült: kétszer-kétszer végigmasíroztak a pályán, megtettek fejenként 140 yardot és feltettek két-két touchdownt a táblára. A Vikingsnál Josh Oliver és Trent Sherfield, a Ramsnél Kyren Williams és Cooper Kupp volt eredményes. Az előre felrajzolt játékok a jelek szerint itt elfogytak és a védelmek is feléledtek, ugyanis a félidő további részében két-két puntot láthattunk és így 14-14-es eredménnyel vonultak szünetre a felek. Fontos esemény volt még, hogy a félidő utolsó játékánál megsérült a Vikings left tackle Christian Darrisaw, aki nem is tért vissza már a továbbiakban.

A második félidőt a Rams kezdte, de közel sem olyan jól mint az elsőt, ugyanis Stafford interceptiont dobott Byron Murphynek. A Vikings erre válaszul eljutott a vörös zónába, de onnan csak mezőnygólt volt képes rúgni, sőt ezt megtették a következő támadásuk során is, és ezek a vörös zónás megállások bizony kulcsfontosságúak voltak. Ugyanis a Rams az interception után kétszer is végigment a pályán és őket nem állították meg a vörös zónában: mindkétszer Demarcus Robinson szerzett touchdownt, így pedig 6 perccel a vége előtt 28-20-as vezetésre tettek szert.

Egy nagy sacket követően a Vikings puntra kényszerült, de még 1:45-tel a vége előtt visszakapták egyszer a labdát a saját 5 yardosukról indulva. Itt azonban Byron Young sacket, egyben safetyt szerzett, így 30-20-as végeredmény született. Apró szépséghiba, hogy a játékvezetők nem vették észre a teljesen egyértelmű facemask büntetést, amivel még lett volna kis esélye a vikingeknek hosszabbításra menteni a mérkőzést. Young is tudta egyébként a bűnét, nem véletlen, hogy nem ünnepelt a játék után, ennek ellenére nem érkezett a sárga.

Ezzel együtt a Rams megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. A támadósoruk hasított a mérkőzésen, ennyit számít Cooper Kupp és Puka Nacua visszatérése. Előbbinek kevesebb elkapás jutott, de egy TD-t azért szerzett, utóbbi viszont 100 yard fölé ment és első számú célpontnak tűnt. A Vikings félelmetes védelme semmit sem tudott kezdeni a Ramsszel, a Next Gen Stats szerint mindössze három nyomást tudtak generálni Staffordra. Brian Flores visszavette a blitzeket, csak 35%-ban küldött extra embert, de igazából akár volt blitz, akár nem, semmi sem volt hatásos. A túloldalon sokáig jól ment az offense, a végén viszont a két red zone elakadás és két nagyobb sack (Darrisaw hiánya meglátszott) megpecsételte a sorsukat.

A Rams ezzel a győzelemmel feljött 3-4-es mérlegre és ilyen teljes fegyverarzenállal még nincs elveszve a rájátszás sem. A Vikings 5-2-re esett vissza, de ezt még mindig bőven aláírták volna a szezon kezdetén.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x