A Ravens nagy reményekkel cserélt a trade határidő előtt az elkapó Diontae Johnsonért, hátha új szintre emelte volna az amúgy is jól működő támadósort. Ehhez képest az amúgy átlagon felüli elkapó gyakorlatilag pályára sem tudott kerülni, sőt még kapott is egy egymeccses eltiltást, mert nem volt hajlandó pályára lépni egy vesztes meccsen. És volt csapata, a Steelers ellen sem fog, ugyanis a csapat engedélyezte neki, hogy a héten otthon maradjon.
Pretty good representation of Diontae Johnson’s tenure as a Baltimore Raven. pic.twitter.com/VEj64KkNt9
— Zach Bollinger (@zachbollinger18) December 16, 2024
Az otthonmaradás okát nem tudjuk, de valószínűleg a csapatnál egyszerűen nem akarnak már foglalkozni az elkapóval. Feltehetően a korábbi magatartását sem tartják annyira rossznak, hogy az alapján védhető módon eltiltsák a szezon hátralévő részéről, így jobb híján ezt találták ki arra, hogy ne rontsa a levegőt a szezon egyik legfontosabb meccse előtt (kivágni pedig nem fogják, nehogy véletlenül pont a Steelers szedje fel a waiverről).
Johnson 2019-ben a Pittsburgh harmadik köröse volt. Öt évet töltött a csapatnál, soha nem volt 680-nál kevesebb yardja, a legjobb szezonjában pedig 107 elkapásból 1161 yardot és nyolc TD-t szerzett. Kapott egy korrekt hosszabbítást, de problémák akadtak vele az öltözőben, így a csapat elcserélte a szezon előtt Panthershöz a corner Donte Jacksonért. Carolinában nem volt rossz, 30 elkapásból 357 yardot és három TD-t gyűjtött, majd megszerezte a Ravens egy fél marék szotyiért. Ott viszont eddig csak egy elkapása van 6 yardért és nem valószínű, hogy ez sokkal több lesz.
Legfrissebb cikkeink
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
- A Titansnél, a Brownsnál és a Saintsnél sem tudni, ki lesz a héten a kezdő QB
- A Vikings simán, a Falcons szenvedve nyert
- Így néz ki a harc a rájátszásért a 15. forduló után
- Így néz ki a draftsorrend 15 forduló után
- Mégis lesz bosszúmeccs, Desmond Ridder kezd ma a Raidersben
- A Lions határozatlan időre elveszítette a kezdő futóját
- A 49ers durván megbüntette az engedetlen De’Vondre Campbellt
- Triple Coverage #572 – A 15. forduló összefoglalója
- Második olvasás #15 – Az AFC eldőlt, az NFC-ben vér fog folyni
- 8 éve nem láttunk egy napon annyit turnovert, mint tegnap
- Őrült futball-vasárnap volt, mutatjuk a legjobb jeleneteket
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on A Titansnél, a Brownsnál és a Saintsnél sem tudni, ki lesz a héten a kezdő QB
- Csaresz on Második olvasás #15 – Az AFC eldőlt, az NFC-ben vér fog folyni
- Csakeztne on A Lions határozatlan időre elveszítette a kezdő futóját
- Csakeztne on Jerod Mayo marad a Patriots főedzője 2025-re is
- bjeela on Őrült futball-vasárnap volt, mutatjuk a legjobb jeleneteket
- bjeela on Őrült futball-vasárnap volt, mutatjuk a legjobb jeleneteket
- Cseh Tibor on Csak óvatosan a közepes főedzők kirúgásával
- atis123juve on A Broncos nyerte a hét legfontosabb meccsét, tarolt a Buccaneers, nyert a Chiefs, kikapott a Panthers