Connect with us

Hír

Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell

A Texans nem csak a Chiefs elleni mérkőzést vesztette el tegnap, hanem a kiváló fiatal elkapó Tank Dellt is, aki egy gyönyörű touchdown-elkapásba sérült bele, amikor a lába beszorult két játékos közé. Utána nagyon hosszú ideig állt a játék, a kamerák pedig mutatták, ahogy többek közt az irányító CJ Stroud is sír a pályán a barátja sérülését látva.

Dellt azonnal kórházba szállították, és Ian Rapoport információi szerint a térdkalácsa ficamodott ki, magyar idő szerint vasárnap hajnalig még nem műtötték meg, mert az orvosok próbálják megállapítani a sérülés pontos kiterjedését, azaz hogy milyen szalagok sérülhettek még az esetnél.

Szegény Dellre rájár a rúd, ugyanis tavaly a lába tört el, ezért nem tudta befejezni a szezont, ami láthatóan kihatott az idei teljesítményére is, ugyanis nem játszott olyan jól mint újoncként. Tavaly 11 meccsen 709 yardot szerzett, idén 14 találkozón 667 egységig jutott, bár pont most a Chiefs ellen nyújtotta az egyik legjobbját 98 yarddal és egy touchdownnal.

A Texans így elég rosszul áll WR-fronton, hiszen Nico Collins mögött jelenleg csak Robert Woods, Xavier Hutchinson és Jared Wayne bevethető (illetve John Metchie még vélhetően visszatér, de a Chiefs ellen nem játszott).

 

 

 

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x