Connect with us

Hír

A Patriots már a szerződésről tárgyal Mike Vrabellel

A Patriots lehet, hogy nagyon gyorsan lezavarja az edzőkeresést, ugyanis a héten megejtettek több interjút is, de a jelek szerint pontosan az lesz a főedzőjük, akire mindenki számított: Mike Vrabel. Ugyanis Jordan Schultz információi szerint a csapat és az edző ügynöke már a szerződésről tárgyal, és hacsak valami váratlan fordulat nem történik, akkor Vrabel lesz a Patriots következő főedzője.

A Patriots négy jelölttel interjúzott eddig. Vrabel mellett a Lions támadókoordinátor Ben Johnsonnal, a korábbi Buccaneers-támadókoordinátor Byron Leftwich-csel, illetve a korábbi Texans-támadókoordinátor Pep Hamiltonnal. Emellett akartak még beszélni Aaron Glennel, a Lions védőkoordinátorával, de ő visszautasította ezt. Ezzel kapcsolatban úgy spekulálhatunk, hogy a Patriots csak azért akart vele interjúzni, hogy letudja a Rooney Rule-t (azaz hogy legalább két kisebbségi jelöltet meg kell hallgatni), amit végül megoldottak Leftwich és Hamilton interjújával.

A két komoly jelölt viszont nyilvánvalóan Vrabel és Johnson volt. Előbbi volt a favorit az elejétől, utóbbi viszont akár rá is vehette volna Kraftékat a gondolkodásuk megváltoztatására, és állítólag jól is ment az interjú, de ennek ellenére Vrabel lesz a befutó minden valószínűség szerint.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x