Hát igen, ismét Chiefs Super Bowl, ezúttal egy Eagles elleni visszavágó. Mindent megpróbáltam, hogy eljinxeljem ezt a párosítást, de ilyen erős fekete mágia ellen kevés vagyok.
Akik a Super Bowlba jutottak:
1. Kansas City Chiefs (17-2)
+1
Közjáték 1:
2. Philadelphia Eagles (17-3)
+1
Közjáték 2:
Akik kiestek
Buffalo Bills
+1
Közjáték 3:
Washington Commanders
+1
Végjáték:
Ezzel pedig véget ért az idei Playoff Ranking évad. Ez volt a hetedik, amit Balázzsal közösen csináltunk, viszont egyben az utolsó is. Jövőre már nem tudjuk ezt vállalni, aminek alapvetően két főbb oka van, amik összefüggnek.
Az egyik, hogy már egyikünk sem rendelkezik akkora szabadidővel mint 7 éve, de a másik sokkal fontosabb indok, hogy elértük a kreativitásunk határát. 7 év alatt jelentősen kimerítettük a kreativitásunkat, és már nem jönnek olyan könnyen az ötletek mint korábban. Ez összevetve a szűkülő szabadidővel már azt eredményezi, hogy nem élvezzük annyira, és ez idővel meg is látszódik.
Már az idei év is kemény volt ebből a szempontból. Én a felénél már éreztem, hogy egyre kevésbé megy, de ezt az évet még végig akartam csinálni. Jövőre viszont már biztosan tudom, hogy nem fog menni, így még akkor szeretném ezt abbahagyni, amikor még szépen le lehet zárni.
Ez persze nem jelenti azt, hogy elhagynánk az FK-t, mindketten maradunk csak másfajta cikkeket fogunk írni. Balázs eddig is írt több mindent, nekem nagyrészt csak erre volt időm, de szeretnék visszatérni az eredeti profilomhoz a történelmi/múltidéző cikkekhez.
Ami a PR-t illeti, nem hiszem hogy meg fog szűnni, valamilyen formában lesz jövőre is. Csak azt már valaki más fogja csinálni.
Szóval köszönjük a hét éves támogatást ezzel a rovattal kapcsolatban, főleg azt a rengeteg kommentet, hogy egy-egy meme mennyire tetszett nektek. Az sokat segített, hogy eddig tudtuk csinálni.

Legfrissebb cikkeink
- Triple Coverage #591 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (1. rész)
- Cousins nem akar kétszer pofára esni: csak a draft után fogad el bármilyen cserét
- A világ minden pénzének mondott nemet Chris Godwin, hogy a Bucsban maradhasson
- Jól halad Stefon Diggs felépülése, ami megdobhatja a piacát is
- Meccsek kiülésével fenyegethet Trey Hendrickson
- A Giants még versenyben van Russell Wilsonért
- Minden jó, ha a vége jó – Rams FA-értékelő
- Amikor a 10 milliárd dolláros franchise zsugori – Cowboys FA-értékelő
- Aaron Rodgers helyett Ryan Tannehill lehet a befutó a Vikingsnál?
- A Patriots az utolsó utáni pillanatban győzte meg Milton Williamst
- A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- Vitorlákat középmagasra fel! – Buccaneers-FA értékelő
- A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Újabb tackle-t igazolt a Texans
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on Minden jó, ha a vége jó – Rams FA-értékelő
- Cseh Tibor on Minden jó, ha a vége jó – Rams FA-értékelő
- Jani_Kovacs on A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- ThySoul on A világ minden pénzének mondott nemet Chris Godwin, hogy a Bucsban maradhasson
- vicgeordie on A világ minden pénzének mondott nemet Chris Godwin, hogy a Bucsban maradhasson
- Fetyke on A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- ThySoul on Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- mihaszna on Vitorlákat középmagasra fel! – Buccaneers-FA értékelő
Akkor köszi. A kedvenc rovatom volt.
Köszi mindent, az egyik kedvenc részem volt!
Zsenik voltatok, kösz mindent.
Nah, szomorú lett a vége… Kösz nagyon a munkátokat, én igen értékeltem, legjobban várt, kedvenc rovatom volt.
De! Esetleg… menthető volna a rovat, ha olvasók, szurkolók írnak meme ötleteket, poénokat, – vagy egyenesen ők készítenek és küldenek be – a vasárnapi meccsek végétől, mondjuk szerdáig, és Ti csak válogattok a legjobbak közül és kirakjátok? Biztos vannak olyan nagy fanatikusok akik saját csapatukról hajlandók készíteni hetente egyet-egyet…?
Hát ahogy írtam is, ez azért nem a teljes rovat végét jelenti.
Volt PR azelőtt is, hogy Balázzsal átvettük, és valamilyen formában lesz jövőre is. Hogy ki fogja csinálni, és hogyan, na azt még nem tudjuk.
Ami biztos, hogy Balázzsal ezt a minden héten 32 csapathoz meme-et nem tudjuk tovább vállalni. De lehet lesz valaki, aki meg igen.
Amit javasolsz az is egy opció, de még biztosan lesznek egyéb ötleteink. Többek között azért is akartam ezt ezen a ponton lezárni, mert így még szépen lehet tenni, illetve lesz fél évünk ötletelni a továbbiakról. De most még nekem is friss minden (alig pár órája készítettem el az utolsó meme-et). Majd meglátjuk mit lehet tenni jövőre.
Köszönöm az igényes munkátokat!
Kösz a halakat! Jó volt. Néha kérünk majd throwback Thursdayt!
Köszi mindent, nagyon jó sorozat volt. 😊
Köszönöm az eddigieket! Széopen sikerült a búcsú. Ez a telefonos nagyon ott volt.
köszi az eddigi munkátokat, kedvenc rovatom volt.
Köszönjük az eddigi munkátokat és erőfeszítéseiteket!
A rovattal mindig sikerült feldobni a napjainkat
Köszönöm az elmúlt 7 évnyi munkátokat, és sajnálom, hogy abbahagyjátok :(
Hálásan köszönjük, tényleg nagy kihívás ennyi időn keresztül humorlani!
Az FK enélkül a Pranking nélkül nem lenne az ami (legalábbis nekem)
A világ változik a karaván halad.
Az első, általam követett NFL témájú blog kapcsán az első törés volt mikot a bácsik visszavonultak. Hiányoznak azóta is, de az élet megy tovább.
Aztán most ez is, Ti is abbahagyjátok.
Köszi a sok vidám pillanatot, a hétközi időszak fénypontja volt a PR hétről hétre! :)