A Dolphins nem jutott be a rájátszásba, a vezetőség is marad a helyén, azonban nem volt drámamentes az utolsó fordulójuk. Hiszen Tyreek Hill úgy döntött, hogy a negyedik negyedben nem lép pályára, majd a mérkőzés után elmondta, hogy távozni akar Miamiból.
A főedző Mike McDaniel úgy nyilatkozott a mérkőzés után, hogy az egyik drive előtt szóltak neki, hogy Hill nem elérhető. Nem szóltak neki semmilyen sérülésről, de ott abban a helyzetben nem ment utána a dolognak, hanem a többiekkel foglalkozott, akik bevethetők voltak.
Természetesen Hillt is megkérdezték az esetről, aki nem nagyon akart tiszta választ adni, próbálta a stábra (és konkrétabban McDanielre) fogni, hogy kivették a meccsből a sérülése miatt, de aztán arról is beszélt, hogy látva az eredményjelzőt, hogy a Broncos kiüti a Chiefst, nem sok értelme volt játszani. Úgy jött le a nyilatkozatából is, hogy ő maga döntött úgy, hogy nem játszik.
Ám talán ennél is érdekesebb vagy fontosabb az alábbi megszólalása:
“Azt kell tennem, ami a legjobb nekem és a családomnak. Akár itt, akár bárhol máshol. Ezt az ajtót ki fogom nyitni… Leléptem, haver. Szuper volt itt játszani, de azt kell tennem, ami a legjobb a karrieremnek.”
“I’m out bro.”
Tyreek Hill on his future with Dolphins 😳
(via @OmarKelly, @MiamiHerald) pic.twitter.com/uupakWk7Vb
— Bleacher Report (@BleacherReport) January 6, 2025
Nagyon úgy néz ki tehát, hogy a szélvészgyors elkapót jövőre más csapat színeiben láthatjuk majd. Egy cserével gyakorlatilag nullába jönne ki 2025-re a Dolphins, de legalább 2026-ra spórolnának egész sokat Hillen.
Legfrissebb cikkeink
- Kivágta GM-ét a Titans!
- Rookie AKCIÓ: mindössze 990 forint a havi FK!+ tagság az új előfizetőknek!
- Így teljesített az alapszakaszban a Coin Toss rovatunk
- Kislánya halála miatt nem bír Kaliforniában maradni a 49ers kiváló cornerbackje
- Végre kirúgta Gus Bradley-t a Colts
- Touchdown #18 – A Lions védelme, Mike Evans 1000 yardja, Jerod Mayo kirúgása
- Sorozatban második éve vágja ki támadókoordinátorát a Seahawks
- Lamar Jackson volt a leghatékonyabb irányító és futó is az alapszakaszban
- Tovább erősödik a Rams támadósora, kidőlt a Packers elkapója
- Jalen Hurts még mindig az agyrázkódás protokollban van
- Triple Coverage #575 – Záróforduló összefoglaló és Black Monday reakció
- Menesztette védőkoordinátorát a Bengals
- Marad a helyén a Giants vezetősége
- BREAKING: Doug Pederson kirúgva!
- Második olvasás #18 – A pihentetés megöli az izgalmat
Legutóbbi hozzászólások
- Newla on Touchdown #18 – A Lions védelme, Mike Evans 1000 yardja, Jerod Mayo kirúgása
- Cseh Tibor on Menesztette védőkoordinátorát a Bengals
- atis123juve on Touchdown #18 – A Lions védelme, Mike Evans 1000 yardja, Jerod Mayo kirúgása
- Kopi3.14 on Sorozatban második éve vágja ki támadókoordinátorát a Seahawks
- Csakeztne on Triple Coverage #575 – Záróforduló összefoglaló és Black Monday reakció
- Cseh Tibor on Lamar Jackson volt a leghatékonyabb irányító és futó is az alapszakaszban
- Pedro44 on Menesztette védőkoordinátorát a Bengals
- katonadani on Touchdown #18 – A Lions védelme, Mike Evans 1000 yardja, Jerod Mayo kirúgása
Ekkora gyökér embert mint ez!
Azért szerintem eléggé minősít valakit, hogy a saját nyilatkozata alapján is csak tippelni lehet, hogy mi történt vele aznap, és mik a közeljövőre vonatkozó elképzelései.
A legrosszabb sztereotípiákat erősíti meg ez az ember sajnos. Mi marad belőle, ha a legendás gyorsasága elkopik? Egy bekövetkezésre váró katasztrófa leginkább.
Ahogy L’Jarius Sneed esetében vele is nagy ellenértéket szakított le a Chiefs ez most már teljesen nyilvánvaló.