Connect with us

Hír

Védőkoordinátort nevez ki a Cowboys a speciális egysége élére

A Dallas Cowboys új vezetőedzője, Brian Schottenheimer bejelentette, hogy Nick Sorensent nevezi ki a speciális egység koordinátorának. Ez azért érdekes, mert Sorensen korábban a San Francisco 49ers védelmi(!) koordinátoraként tevékenykedett (és a csapat gyenge teljesítménye miatt nem folytathatta ebben a szerepben).

Sorensen és Schottenheimer munkakapcsolata nem új keletű: 2021-ben a Jacksonville Jaguarsnál dolgoztak együtt, ahol Schottenheimer a passzjáték koordinátora, míg Sorensen a speciális egység koordinátora volt. Szóval nem ismeretlen azért neki ez a terep sem, mindenesetre érdekes ez az ugrálás a két egység közt. Ezen kívül a Seattle Seahawksnál is együttműködtek 2018 és 2020 között.

Sorensen játékosként tíz évet töltött a NFL-ben, többek között a St. Louis Rams, a Jacksonville Jaguars és a Cleveland Browns csapataiban, főként safety és special teamer szerepkörben. Edzői karrierjét 2013-ban kezdte a Seattle Seahawksnál, ahol először a speciális egység asszisztenseként, majd a secondary edzőjeként dolgozott. 2021-ben a Jacksonville Jaguars speciális egység koordinátora lett, majd 2022-ben csatlakozott a San Francisco 49ers stábjához, ahol védelmi asszisztensként, később pedig a passzvédekezés specialistájaként és nickelback edzőként tevékenykedett.

A Cowboysnál John Fassel helyét veszi át, ami nem egyszerű feladat, hiszen a liga talán legjobb ST-edzőjéről van szó.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x