Connect with us

Szabadügynök

A 2025-ös piac legrosszabb posztjai

Most már mind a 32 csapat befejezte a 2024-es szezont, így előtérbe kerülnek a szerződések, a hosszabbítások, az új igazolások és a könnyes búcsúk. Ilyenkor a csapatok mellett a legtöbb drukker is aktívan vizsgálja az elérhető szabadügynököket, keresve a legjobb neveket, csapatuk számára a legjobb igazolásokat. Ez viszont nem azt jelenti, hogy minden poszton bluechip playerek fognak szabadon igazolhatóvá válni, van, ahol kisebb nevekkel és szerényebb felhozatallal kell számolni.

Futó

Nem csak minőségből, de mennyiségből is szerény lesz az idei piac futókból (majd a drafton úgyis mindenki megtalálja, akit szeretne, de ne siessünk ennyire előre). A tavalyi premium felhozatal után idén a legnagyobb név Aaron Jones, aki most a Vikingsban tölti ki a szerződését, és egy egyértelműen sikeres éven van túl. Nemrég lett 30, ami egy futó esetében nagyon elriasztó tényező lehet, ráadásul 2023-ban már több sérüléssel is küszködött, ez azonban nem jelent meg a tavalyi teljesítményében, továbbá a pályán töltött 753 snap a második legtöbb karrierje alatt egy szezonban. Lesz rá kereslet, egyéves szerződéssel biztos sokan fogják keresni, de az se kizárt, hogy a Vikings nem engedi majd ki a piacra.

Elérhető lesz a korábbi első körös pittsburgh-i Najee Harris is. Bustnak abszolút nem lehet nevezni, esetleg csalódásnak igen, mert tény, hogy sosem szolgálta meg igazán a rászánt első kört. Ettől függetlenül mindig is korrekt teljesítményt nyújtott, a sérülések is jól elkerülték, és még úgyis felrakott több mint 4000 yardot négy év alatt a táblára, hogy egy évet leszámítva sosem volt egyértelmű RB1 szerepben, Jaylen Warrennel (aki amúgy szintén FA lesz) osztoztak a snapeken az évek során. Valahol kapni fog egy több éves szerződést, de nem valószínű, hogy ez Pittsburgh lesz.

A cikk még nem ért véget. Hogy tovább olvass, fizess elő vagy jelentkezz be!

Havi előfizetésÉves előfizetés
ÉVES ELŐFIZETÉSSEL OLCSÓBB!
Előfizető
havonta
egy évre
HUF249024 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Reklámmentes
havonta
egy évre
HUF349034 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek
Támogató
havonta
egy évre
HUF499049 900
Prémium cikkek
Reklámmentes böngészés
Discord hozzáférés
Havi flag foci
Egyéb időszakos események (mock draft, dynasty liga)
ElőfizetekElőfizetek

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x