Volt pár kicsi-közepes igazolás az utóbbi két napban, ezeket szedtük most össze egy csokorba.
A Bengals végre igazolt egy guardot, méghozzá a Saintstől távozó Lucas Patrickot egy évre $2,1 millióért. A nagyobb neveket nem hozták el, így Cordell Volsonnal és Cody Forddal csatázhat jelen állás szerint a két kezdő posztért. Patrick nem egy jó játékos, sőt kezdőnek elég gyenge, tavaly ráadásul meg is sérült az év végére. De legalább tapasztalt.
A Chiefs visszaigazolta a pass rusher Charles Omenihu-t egy évre maximum $7 millióért. Két éve az AFC-döntőben elszakadt a térdszalagja, így tavaly csak a szezon végére tért vissza és nem teljesített valami jól, de a Chiefsnél remélik, hogy egy teljes holtszezonnal rendesen felépül majd.
A Chargers megint egy kis igazolással örvendeztette meg a szurkolóit, most épp a tight end Tyler Conklint szerződtették egy évre $3 millióért, ami ösztönzőkkel $4,5 millióra rúghat. Az ex-Jet támadó Will Dissly mellé érkezik, illetve jó eséllyel draftolnak is valakit majd.
A Browns linebackert szerzett magának, ugyanis Jerome Bakert igazolta le. A korábbi 3. körös védő tavaly a Seahawkshoz igazolt, majd elcserélték a Titanshez. A Brownsnál Jeremiah Owosu-Koramoah sérülése miatt van kérdőjel a poszton, de akár a mellette lévő kezdő posztra is pályázhat Baker – ott Jordan Hicks a vetélytársa.
A Lions el akarja kerülni, hogy a sérülések ismét tönkretegyék a szezonját, szóval két cornerbacket is igazoltak mélységnek. Az egyikük a korábbi második körös Rock Ya-Sin, aki tavaly a 49ersben próbált szerencsét, előtte a Coltsban, a Raidersben és a Ravensben játszott. A másikuk a slot corner Avontae Maddox, aki már kezd kiöregedni, az Eaglesnél kiszorult a kezdőből.
A Titans pedig pass rushert igazolt Lorenzo Carter személyében, aki az utóbbi három idényt a Falconsnál töltötte. Elég rosszul áll a csapat pass rusher fronton, bár nem Carter fogja megoldani a gondokat.

Legfrissebb cikkeink
- Meccsek kiülésével fenyegethet Trey Hendrickson
- A Giants még versenyben van Russell Wilsonért
- Minden jó, ha a vége jó – Rams FA-értékelő
- Amikor a 10 milliárd dolláros franchise zsugori – Cowboys FA-értékelő
- Aaron Rodgers helyett Ryan Tannehill lehet a befutó a Vikingsnál?
- A Patriots az utolsó utáni pillanatban győzte meg Milton Williamst
- A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- Vitorlákat középmagasra fel! – Buccaneers-FA értékelő
- A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Újabb tackle-t igazolt a Texans
- Ismét a Saintsben Brandin Cooks
- Rodgers 6 órán át egyeztetett a Steelersszel, szerződés nélkül távozott
- Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- Se gáz, se fék, csak elpöfögünk, amíg meg nem állunk – Saints FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- ThySoul on Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- mihaszna on Vitorlákat középmagasra fel! – Buccaneers-FA értékelő
- Cseh Tibor on Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- ThySoul on Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- Cseh Tibor on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Cseh Tibor on Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- dr.baji on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
Nem jó, gyenge, és sérült is…ez olyan, mint a kicsi, de legalább lóg…
😄