Az offseason eddigi legérdekesebb témáját Matthew Stafford kálváriája okozta. Végül azonban minden jó, ha a vége jó, és a két fél meg tudott állapodni, ami rövid távon egészen biztos, hogy a lehető legjobb megoldás volt számukra. Ha pedig már így alakultak a dolgok, akkor a Rams nem is maradt tétlen és megerősítették úgy a keretet Stafford körül, hogy az NFC egyik legnagyobb esélyesei legyenek/maradjanak.
Hosszabbítások, kivágások, strukturálások
Matthew Stafford, QB (hosszabbítás)
A Rams háza táján jóval a piac nyitása előtt megkezdődtek az izgalmak. Ugyanis Matthew Stafford és a csapat között érdekes huzavona alakult ki. Egészen addig súlyosbodott a történet, hogy a Rams engedélyezte Staffordnak, hogy cserepartnert keressen. Végül azonban a két félnek sikerült megállapodni és az irányító további két évre aláírt a Los Angeles-iekhez. Így az irányító is jól járt, mert kapott egy kis extra zsetont, maradhatott a napfényes nyugaton és a csapat is reális eséllyel szállhat harcba az új gyűrűért.
Jonah Jackson, OG (csere a Bearsbe)
A belső támadófalember tavaly tavasszal érkezett egy viszonylag nagy szerződés keretein belül (3 év 51 millió dollár), de máris távozik. Év közben megsérült majd felépülése után nem tudta visszaszerezni a kezdő posztot olcsóbb csapattársaitól, így már korábban szárnyra kaptak a hírek, miszerint ha sikerül elcserélni, akkor távozik a csapattól. Végül a Bears adott érte egy hatodik kört. A Rams így összesen 286 snapnyi gyenge játékért adott $25 milliót Jacksonnak, de legalább az idei $17,5 milliós fizetését sikerült megspórolniuk, ugyanis a Chicago ezt átvállalta.
Cooper Kupp, WR (post June-1 cut)
Ahogy azt várni lehetett Kuppot elengedte a gárda. A Super Bowl évben még a csapat vezére, egyik legfontosabb figurája volt, de szép lassan kezdett megkopni a régi fénye és már csak fellángolásai voltak. A tavalyi szezon végén szinte eltűnt a pályáról és ha Nacua egészséges volt, akkor alig volt elkapása. Mint ember bizonyára hiányozni fog, főleg fájdalmas, hogy a csoportrivális Seattle szerződtette, de fizetését és formáját tekintve elkerülhetetlen lépés volt.

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
- BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Változtathat a kickoffokon az NFL
- Zach Wilson nem adta fel, hogy újra kezdő legyen
- Leonard Floyd karriercsúcsra készül
- Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
- J.J. McCarthy: A Vikingsnál senki sem mondta, hogy én leszek a kezdő QB
- A Chiefs eltiltás elé néző elkapója beperelte volt menyasszonyát
- A Patriotsnál a tehetség és nem a hiányposzt lesz a prioritás a drafton
- Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- A Raiders megpróbálta elhappolni a linebackert, de a Patriots nem engedte
- Tuát továbbra is a földön keressétek – Dolphins FA-értékelő
- Első lépések – Jets FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- Fetyke on A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- bjeela on Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- dr.baji on Tuát továbbra is a földön keressétek – Dolphins FA-értékelő
- Hurrá Torpedó on A Patriotsnál a tehetség és nem a hiányposzt lesz a prioritás a drafton
- Jani_Kovacs on Minden jó, ha a vége jó – Rams FA-értékelő
- Cseh Tibor on Minden jó, ha a vége jó – Rams FA-értékelő
- Jani_Kovacs on A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
Kíváncsi vagyok,h Savaiinaeat,McMillant,Skattebot,Tatet,Arroyot,Azareyha Thomast hány csapathoz fogják még mockolni a szabadügynök rovatban
Tutu 1 évre 10ért miért C- ? Ti még mindig teljesen meg vagytok hökkenve a WR3-4 árakon. Ismeri a rendszert, nem kapott hosszú távú szerződést, szóval szerintem ez egy sima B inkább.