Connect with us

Hír

Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert

A Los Angeles Rams fiatal sztár elkapója, Puka Nacua nem akar hosszú pályafutást az NFL-ben. A 24. születésnapját májusban ünneplő játékos a Join The Lobby podcastban elmondta, hogy 30 évesen szeretne visszavonulni.

“Tudom, hogy 30 éves koromban vissza akarok vonulni. Most 23 vagyok, a harmadik évemre készülök – még tíz évig sem játszanék. Talán hét-nyolc év lenne összesen. Aaron Donald példája jut eszembe, aki a csúcson hagyta abba, és szerintem ez nagyon menő dolog. De emellett nagy családot szeretnék. Legalább egy kezdőötöst. Nagy családból jövök, úgyhogy öt fiút mindenképp szeretnék. És azt is, hogy aktívan részt vehessek az életükben. A sérülések pedig kiszámíthatatlanok, a játék részei, sosem tudhatod. Remélhetőleg a karrierem hátralévő részében egészséges maradok, de volt már vállműtétem, térdműtétem, bokasérülésem. Mire a gyerekeim 18 évesek lennének, lehet, hogy alig tudnék járni. Szóval korán szeretnék visszavonulni.”

Nacua 2023-ban csak az ötödik körben kelt el részben épp a sérülései miatt, és tavaly is ki kellett hagynia 6 meccset, szóval érthető a gondolkodásmódja. Ha 30 évesen tervez visszavonulni, akkor 9 szezont tolna le az NFL-ben, ami bőven elég lehet minden fontos eredmény elérésére. Ráadásul az általa is említett Donald például 10 év után hagyta abba a focit. Bár bőven van ideje meggondolni magát, egyelőre nem tűnik úgy, hogy hosszú távra tervezne az NFL-ben.

2 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
2 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
bjeela
bjeela
2025-03-25 12:57

okos fijú

Fetyke
Fetyke
Reply to  bjeela
2025-03-25 14:44

Csak oszt a pénz meg ne vakiccsa

2
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x