A Saints ismét a szokásos kötelező sapkamanőverekkel kezdte a holtszezont, aztán három komolyabb igazolást is bemutatott, ami mutatja, hogy továbbra sem hajlandó rálépni a fékre és belekezdeni egy újjáépítésbe. Ugyanakkor felfelé sem látni a kiutat, és hacsak nem hoznak össze 1-2 történelmi draftot, akkor bizony egy szép lassú halál felé vezet az útjuk.
Pénzfelszabadítás: kivágások, átalakítások, hosszabbítások
A Saints szokásos módon a legnagyobb mínuszból indult neki a holtszezonnak, nagyjából 55 milliót kellett eltüntetniük a sapkából, és ahogy írtuk, ezt igazából nem lehetett megtenni anélkül, hogy átalakították volna Derek Carr szerződését. Belsős infók szerint legszívesebben elcserélték volna egyébként, de pénzügyileg ezt nem tudták megtenni, szóval újra eltoltak pénzeket a jövőbe. Ez egyben azt is jelenti, hogy 2026-ban megint nagyon nehéz lesz elpasszolni, hiszen alapjáraton $69 milliós cap hitje lesz. Egy csere esetén $59 millió halott pénzt kellene elkönyvelniük, és ezt le sem tudják osztani. Egy post June-1 könyveléssel az említett $69 milliót el tudják osztani majd két évre, de akkor nyárig vinni kell magukkal a szerződését. Na de mindegy is, ezzel majd foglalkozunk jövő márciusban, jelenleg Carr maradt a Saints irányítója, és az átalakítással fel is szabadítottak $30,9 milliót.
There was some effort to work different things out with Carr, but ultimately, they just do a standard conversion on his contract.
— Nick Underhill (@nick_underhill) March 8, 2025
Ezen kívül átalakították még a szerződését Cesar Ruiznak (G), Eric McCoynak (C), Carl Grandersonnak (Edge), Khalen Saundersnek (DT), Pete Wernernek (LB), amivel $23,2 milliót szabadítottak fel. Cameron Jordant (Edge) sikerült rávenni egy $10,3 milliós fizetéscsökkentésre, így New Orleansban fejezheti majd be a pályafutását, és a csapat is jól járt pénzügyileg. Mellette Tyrann Mathieu is belement egy körülbelül $5 milliós fizetéscsökkentésbe, amiket ösztönzőkkel szerezhet vissza. Plusz kivágták a futó Jamaal Williamst $1,6 millió spórolásért.
Szóval az általam az FA-kitekintőben “könnyű döntésnek” aposztrofált lépésekből egyedül Cedric Wilson elküldése nem valósult meg. A “nehéz döntések” esetében Jordan és Mathieu belement a fizetéscsökkentésbe, így nem kellett kivágni őket, Demario Davis szerződését okosan nem piszkálták meg, azonban Taysom Hillel sem csináltak semmit, ami szerintem hiba.

Legfrissebb cikkeink
- Aaron Rodgers helyett Ryan Tannehill lehet a befutó a Vikingsnál?
- A Patriots az utolsó utáni pillanatban győzte meg Milton Williamst
- A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- Vitorlákat középmagasra fel! – Buccaneers-FA értékelő
- A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Újabb tackle-t igazolt a Texans
- Ismét a Saintsben Brandin Cooks
- Rodgers 6 órán át egyeztetett a Steelersszel, szerződés nélkül távozott
- Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- Se gáz, se fék, csak elpöfögünk, amíg meg nem állunk – Saints FA-értékelő
- Mégsem akarunk nyerni? – Lions FA-értékelő
- Elég csapatbarát lett Tee Higgins szerződése
- A Seahawks rávette pass rusherét egy fizetéscsökkentésre
- A Browns igazolta le a piac legjobb elérhető guardját
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- ThySoul on Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- mihaszna on Vitorlákat középmagasra fel! – Buccaneers-FA értékelő
- Cseh Tibor on Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- ThySoul on Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- Cseh Tibor on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Cseh Tibor on Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- dr.baji on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban