Tom Brady ugyan nem viharos körülmények között távozott 2020-ban a Patriotstól, de a szakítás nem volt felhőtlen. Minden idők legsikeresebb irányítója most őszintén írt a weboldalán arról, hogyan született meg a döntés, hogy húsz év után otthagyja New Englandet.
“A váltás egy passzívan jelen lévő gondolat volt 2-3 évig, majd 2020 márciusában eszkalálódott a helyzet, és döntenem kellett a jövőmről. Olyan természetes feszültség alakult ki köztem és Bill Belichick között, amit csak egy válás oldhatott fel”
– írta Brady.
A közte és a főedző közötti nézeteltérést az okozta Brady szerint, hogy másképp látták egymás és a franchise jövőjét (lefordítva: Belichick már nem látta a 40+ éves irányítóban azt, ami a győzelemhez kell). Ugyanakkor az új csapat megtalálása sem volt egyszerű, Brady pedig kifejezetten alapos kutatást végzett: készített egy listát a számára legfontosabb szempontokról, és minden egyes iránta érdeklődő csapatot ezek szerint osztályozott egy egytől háromig terjedő skálán.
A végül befutó Buccaneers olyan tényezőkben kapott maximális pontot, mint a tehetséges elkapók (Mike Evans, Chris Godwin), a vezetőedző (Bruce Arians), az edzés- és meccsidőjárás. A pénz viszont nem érdekelte Bradyt, amit jól mutatott az, hogy nagyjából a valós értéke feléért írt alá az új csapatához.
“Tampa Bay összességében jobban szerepelt az általam mérlegelt 20 szempont szerint, mint a Patriots, így oda igazoltam.”
A döntés végül bejött: Brady első évében bajnoki címet nyert a Buccaneersszel, míg a Patriots nem jutott el a Super Bowl közelébe sem, sőt Belichick azóta már az NFL-ből is kikerült.

Legfrissebb cikkeink
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
- BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Változtathat a kickoffokon az NFL
- Zach Wilson nem adta fel, hogy újra kezdő legyen
- Leonard Floyd karriercsúcsra készül
- Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
- J.J. McCarthy: A Vikingsnál senki sem mondta, hogy én leszek a kezdő QB
- A Chiefs eltiltás elé néző elkapója beperelte volt menyasszonyát
- A Patriotsnál a tehetség és nem a hiányposzt lesz a prioritás a drafton
- Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- A Raiders megpróbálta elhappolni a linebackert, de a Patriots nem engedte
- Tuát továbbra is a földön keressétek – Dolphins FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Csakeztne on Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- atis123juve on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Cseh Tibor on BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Fetyke on Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- Fetyke on A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
“(lefordítva: Belichick már nem látta a 40+ éves irányítóban azt, ami a győzelemhez kell)” Szerintem meg fordítva, a cikk arról szól, hogy TB értékelte a helyzetet, és korántsem potenciál, vagy kérők nélkül, feltehető ha BB-t menesztik, akkor ő maradt volna. 2020 elején lehetett még izmozni, hogy ki bukott nagyobbat, mára már nem kell. BB totálisan félreértette a szitut, és egyre több és egyre súlyosbodó hibát vétett, amit TB jelenléte és klasszisa többnyire még lefedett, távozásával a király rögtön meztelen lett.
Ezért is írtam mindig, hogy BB-nek kellett volna mennie, ha már valakinek muszáj volt, mint GM élete hibája volt TB elengedése. A tulaj, aki teljes joggal fontolgatta kirúgását a 2017/18-as idény után a Philly elleni botrányos védekezésünk miatt, pont a következő döntő után ahol sikerült a Ramset 3 ponton tartani fordult vissza BB felé, teljesen hibásan. Az egy jó meccse volt, de TB távoztával azonnal kifújt a csapat. Így van most TB-nek több nyertes SB-ja, mint a csapatnak.
Szerintem BB nem fogta fel sosem, hogy TB nem egy 6. körös játékos, akit ő fedezett fel és a szuper védelmével még pár gyűrűhöz is juttatott. Egy cserélhető elem, mint a többi játékos. Ez kb az első gyűrűre volt igaz aztán egyre kevésbé. 2010-es években a Pats védelme többnyire elég közepes volt, viszont minden idők egyik kiemelkedő legendája irányította a csapatot, így sok minden összejött. De BB-nek mindig a lecserélhető öcsi maradt, és nem adta meg a megfelelő tiszteletet és hálát, ami járt volna TB-nek. Ebből lett elég 2020-ra szvsz.