Zach Wilson mindössze az ötödik szezonját kezdi, de már a harmadik csapatát fogyasztja: a Jets és a Broncos után most a Dolphinsnál próbál szerencsét. Ráadásul korábbi első körös létére csak csere lesz Tua Tagovailoa mögött idén, és normál körülmények között esélye sincs a kezdőre.
“Szeretném máshogy látni ezt a helyzetet. Sok meccsen játszottam már. Ha kell, be tudok állni úgy, hogy az offense teljesítménye ne essen vissza. Hiszem, hogy lehetek még kezdő irányító ebben a ligában”
– nyilatkozta a QB a Palm Beach Postnak.
Wilson 1/2-esként három évet töltött a Jetsben. 33 meccsen kezdett, 57 százalékos pontossággal passzolt 23 TD-t és 25 interceptiont. Ezt követően a Broncosnál volt csereirányító, de nem lépett pályára. Tua kórtörténetét ismerve ez megváltozhat idén, de őrült nagy csoda lenne, ha innen meg tudná menteni a karrierjét.

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
- BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Változtathat a kickoffokon az NFL
- Zach Wilson nem adta fel, hogy újra kezdő legyen
- Leonard Floyd karriercsúcsra készül
- Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
- J.J. McCarthy: A Vikingsnál senki sem mondta, hogy én leszek a kezdő QB
- A Chiefs eltiltás elé néző elkapója beperelte volt menyasszonyát
- A Patriotsnál a tehetség és nem a hiányposzt lesz a prioritás a drafton
- Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- A Raiders megpróbálta elhappolni a linebackert, de a Patriots nem engedte
- Tuát továbbra is a földön keressétek – Dolphins FA-értékelő
- Első lépések – Jets FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- atis123juve on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Cseh Tibor on BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Fetyke on Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- Fetyke on A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- bjeela on Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert