A Chargers bejelentette, hogy az oltatlan Joey Bosát aktiválja a Covid-IR-ről, így pályára léphet a Steelers elleni találkozón. Szükség is lesz rá, ugyanis szokásához híven idén is elit szinten játszik: már 37 nyomásgyakorlásnál tart, van öt sackje és 15 stopja – rajta kívül egyik védőfalembernek sincs 18-nál többje a csapatban.
A Vikings is visszakap egy kezdő védőt, mégpedig Patrick Petersont. A corner a hatodik hét óta nem lépett pályára egy combhajlító-sérülés miatt, most viszont aktiválta őt az IR-ről a csapat, így pályára léphet a Packers ellen. Idén hat meccsen kezdett, és bár nem indult jó az idénye, az elmúlt négy meccsén nem engedett TD-t, az utóbbi három találkozóján pedig átlag 62-es passer ratinggel dobáltak rá az ellenfél irányítói.
A Broncos aktiválta Drew Lockot a Covid-IR-ről, így ismét ő lehet Teddy Bridgewater cseréje. Emellett visszatér a csapathoz a szintén Covid-IR-en lévő linebacker Justin Strnad.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások