A Buccaneers éjjeli veresége áldozatokkal is járt, ugyanis mérkőzés közben megsérült Chris Godwin, Mike Evans és Leonard Fournette, a csapat négy elérhető legjobb skill playere közül három. Most Ian Rapoport szállítja az információkat az állapotukról.
Godwinnak az MCL-e sérült meg a térdében, ez pedig azt jelenti, hogy az alapszakaszban már minden bizonnyal nem fog játszani. Így IR-re kerülhet, ami a maradék három meccs kihagyását jelentené hivatalosan, utána viszont a rájátszásra várhatóan ismét hadra fogható lesz. Ez tehát azt jelenti, hogy a kiváló elkapó 98 elkapással, 1103 yarddal és 5 touchdownnal fejezi be az idényt (plusz volt 21 futott yardja és egy hatpontosa).
Jobb hírek érkeztek a másik két támadóról: Evansnek nincs semmi komoly baja, és ez igaz Fournette-re is, habár ő 1-2 hét kihagyásra azért számíthat a combhajlítója miatt. Godwin helyére a visszatérő Antonio Brown léphet fel, Fournette-ére pedig Ronald Jones.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások