Tom Brady az elmúlt két évben másodszorra jelentette be a visszavonulását, bár ezúttal talán véglegesen. Rengeteg játékos lerótta a tiszteletét a bejelentése óta (igaz, ez most közel sem eredményezett olyan érzelemcunamit, mint először), és így tett most a csoportrivális Cam Jordan is a maga módján.
“Tisztelgünk előtte és a legjobbakat kívánjuk neki, bármit is tervez a jövőben. Ugyanakkor örülünk, hogy végre elment a divízióból. Tampa Bay így jó eséllyel visszatér oda, ahol eddig is volt”
– mondta a Saints védője az NFL Networknek.
Brady előtt a Bucs legutóbb 2007-ben jutott be a rájátszásba, az érkezése után viszont egymás után háromszor is bejutott a playoffba (kétszer csoportgyőztesként), 2020-ben pedig a Saintst kiverve lett bajnok a csapat. Nem csoda, hogy örülnek New Orelansban a távozásának.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Justin Simmons még mindig szabadügynök, de a Broncos nem érdeklődik iránta
- Jared Goff nagyon örülhet a Lions menetrendjének
- Young új arzenálja – Panthers draftértékelő
- A sebesség megszállottjai – Dolphins draftértékelő
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
Legutóbbi hozzászólások