A tegnapi naptól egészen március 7-ig lehet kiosztani a franchise tageket. A Commanders esetében az egyetlen jelölt a belső védőfalember Daron Payne, a PFT és a TheAthletic információi szerint pedig gyakorlatilag biztos, hogy a 2018-as első körös játékos meg fogja kapni a taget.
A 25 éves Payne 11,5 sacket jegyzett tavaly, Pro Bowlba választották és a DVOA alapján 9. legjobb védelem oszlopos tagja volt. Az egység legerősebb pontja egyértelműen a védőfal, a szintén Pro Bowler Jonathan Allennel kiváló párost alkotnak a fal közepén, a szélen pedig Montez Sweat és Chase Young rohamoz (már amikor utóbbi egészséges). Értelemszerűen jó lenne együtt tartani az egységet, azonban a pénzügyek ennek hosszú távon gátat szabnak. Allennek már így is van egy évi 18 millió dolláros szerződése, emellé nem igazán fér bele hosszú távon még egy 20+ milliós szerződés a poszton – Payne pedig jó eséllyel ennyit kapna a piaci viszonyok közt.
A Commandersnek jelenleg közel 5 millió helye van a plafon alatt, azonban Carson Wentz kivágásával további 26 milliót szabadítanak fel és még másokon is lehet spórolni. Payne franchise tage $18,9 millióba kerülne és az egészet idén kell elkönyvelnie a gárdának.
A szabályok értelmében tehát március 7-ig kell kiosztani a taget, utána még július 15-ig meg lehet egyezni egy hosszabb távú szerződésről, de Payne esetében ez nem tűnik valószínűnek. Egy tag-and-trade akár elképzelhető lehet még, ha valaki hajlandó jó ellenértéket adni a falemberért. A minimum egy harmadik körös pick lenne, ugyanis ennyit akkor is kaphatna a Commanders, ha elengedi a piacon (kompenzációs pick formában, bár azt csak 2024-ben és csak akkor, ha idén kevesebb játékost igazolnak, mint amennyit elengednek).
A Commanders egyébként tavaly draftolta Payne utódját a harmadik körben Phidarian Mathis személyében, azonban ő a 2022-es szezon elején kidőlt az egész idényre.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások