Ed Oliver nem lett olyan jó játékos, mint ahogyan a Billsnél remélték a draftolásakor, de összességében elégedettek lehetnek vele a csapatnál. Ezt bizonyítja az idén vele kötött évi 17 millió dolláros szerződés, amiben ráadásul van egy 500 ezer dolláros ösztönző is.
“Nyolc sack után kapok fél millió dollárt. Már öt megvan, szóval csak három hiányzik, így jelenleg ez az egyetlen dolog, amire fókuszálok. Emellett igyekszek minden tőlem telhetőt megtenni azért, hogy Von Millernek is összejöjjön végre az idei első sackje. Végtére is ez egy csapatjáték és csak akkor lehetünk sikeresek, ha a csapatban mindenki teszi a dolgát”
– mondta a defensive tackle (via PFT).
A korábbi 1/9-es játékos már 29 nyomásgyakorlásnál tart idén. Amennyiben így folytatja, úgy 61 nyomásgyakorlással és 10+ zsákolással zárná az idényt, mindkettő messze karrierje legjobb egyéni teljesítménye lenne (soha nem volt még öt sacknél és 40 nyomásgyakorlásnál többje egy idényben).
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Vic Fangio ott fejezné be edzői karrierjét, ahol elkezdte – Philadelphiában
- A kanadai rendőrök elől menekül a volt NFL-játékos
- Egy új remény – Patriots draftértékelő
- A Panthers az első csapat, amely minden draftoltjával szerződést kötött
- TRADE: A Ramstől szerzett elkapót a Texans
- A Giantsben próbál szerencsét Allen Robinson
- Gyors elkapót igazolt a Steelers
- Joe Burrow nincs a 18 meccses alapszakasz ellen, de feltétellel
- Felszállásra készen – Jets draftértékelő
- Pénzfeldobással döntött a Raiders, hogy kit válasszon az első körben?
- Az NFL-ben elkapóként megbukott, most profi kosarasnak állt
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
Legutóbbi hozzászólások