Terrelle Pryor épp azon fáradozik, hogy minél jobb helyet csípjen meg a Cleveland Browns végső keretében, mint elkapó. A vezető edző Hue Jackson még külön játékokat is kitalált neki, az irányítóból elkapóvá avanzsáló Pryor jelenleg második a Browns depth chartján az első körös újonc Corey Coleman mögött. Korábbi csapattársát, Alex Boone-t viszont egyáltalán nem érdekli Pryor sőt, kifejezetten utálja.
Alex Boone-t egy rádióinterjúban kérdezgették, amikor is szóba került Pryor. A Vikings frissen igazolt guardja először csak megkérdezte (kétszer), hogy “Még mindig játszik?”, majd kifejtette, hogy “egy percet sem bírna ki mellette”, mert “végtelenül arrogáns” és “mindent utál, ami vele kapcsolatos”. A két játékos 2008-ban volt egy csapatban az Ohio State-ben.
Terrelle Pryor, aki a 2011-es Supplemental draft harmadik körében került az Oakland Raidershez, reagált Boone kritikájára. Elmondta, hogy “18 évesen találkozott Boone-nal” és “fiatalon más az ember, máshogy viselkedik”, Boone-nak pedig a legjobbakat kívánja. Egyébként érdekes a két játékos karrierjének alakulása, hisz Alex Boone draftolatlan újoncként került a ligába, majd 4 éves, 26 millió dolláros szerződést írt idén alá a Vikings-zel, ami a liga 6. legjobban kereső baloldali guardjává tette. Ezzel szemben Pryor ugye egy harmadik körbe került és jelenleg 1,6 milliót kap a Brownstól.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások