Az NFC Eastben két Super Bowl contender is van az Eagles és a Cowboys személyében, ahol fontos rávilágítani arra, hogy mi az, amin elhasalhatnak, azaz mi a leggyengébb láncszem a keretben. A Commandersnél kicsit mások a célok, itt inkább az 1/2-es Jayden Daniels fejlődése kerülhet előtérbe, de ennek is van egy elég komoly buktatója a csapaton belül. A Giantsnél pedig Daniel Jones és akár az edzői stáb állása is veszélyben lehetne egy gyengébb szereplés esetén, amire szintén veszélyt jelent az alább identifikált legnagyobb gyengeség.
Dallas Cowboys
A leggyengébb láncszem: Futás elleni védekezés (DT+LB sor)
A Cowboysnak tavaly a futás elleni védekezés volt a legnagyobb problémája – egész pontosan ligautolsók voltak sikerességi rátát tekintve. Úgyhogy jól nekiveselkedtek a holtszezonban és mindent megtettek annak érdekében, hogy ezt orvosolják. Ja, nem. Sőt, emberanyagot tekintve még rosszabb is a helyzet, mint eddig. Visszavonult ugyanis Leighton Vander Esch, aki pont hogy a stabilitását adta meg a futás elleni védelemnek, a helyére pedig csak a kiöregedőben lévő Eric Kendricks érkezett, aki karrierje csúcsún sem a futás elleni védekezéséről volt híres, azóta pedig vesztett is atletikusságából. Még nagyobb probléma, hogy elengedték a nose tackle Johnathan Hankinst, aki a falban gyakorlatilag egymaga volt felelős a futások megállításáért. Ő egy nagyon alulértékelt játékos, mert passzsiettetésben nagyon kevés hozzáadott értéke van, így kevesen ismerik, de óriási volt a különbség futásvédekezésben attól függően, hogy pályán volt-e. Erre a posztra pedig konkrétan senki sem érkezett.
Johnathan Hankins and DeMarcus Lawrence were not having it on this 4th down. Beautiful job closing that hole in a real hurry. pic.twitter.com/jTePm1TzEV
— Bob Sturm (@SportsSturm) November 13, 2023
Miben lehet bízni?
Legfrissebb cikkeink
- A 28 milliós Brian Burns csúnyán beégett a Cowboys ellen
- Tiszteletet a Bills skill játékosainak!
- Sérült a Bengals legjobb pass rushere, de nem tervez meccset kihagyni
- Hihetetlen, mennyi sztár sérült
- Demario Davis életében először hagy ki meccset sérülés miatt
- FK! Preview #4
- Szombati beszámoló #3 – College foci 2024
- Sérült listára került a Titans kezdő cornere
- Hetekre kidőlt a Cowboys mindkét pass rushere
- TJ Watt lehet a második leggyorsabban százados a liga történetében
- Az NFL legcsúnyább holdoutjai
- A Chargers és a Ravens is megpróbálta megszerezni Justin Fieldset a holtszezonban
- Tyler Huntley lehet a Dolphins kezdő irányítója a héten
- Atlantában lehet a 2028-as Super Bowl
- Malik Nabers elképesztő bemutatkozása
Legutóbbi hozzászólások
- Miguel Borges on A Cowboys győzelmével indult a 4. forduló
- F.Krisztian on Jó esély van Jordan Love visszatérésére
- Kopi3.14 on Contender vagy Pretender – ki mennyire jó a 3-0-s csapatok közül?
- ThySoul on Contender vagy Pretender – ki mennyire jó a 3-0-s csapatok közül?
- bodocska on Playoff ranking #3
- AntalKovacs21 on Touchdown Week #3 – Daniels berobbanása, a Jaguars szenvedése, és egyéb tanulságok
- ThySoul on Touchdown Week #3 – Daniels berobbanása, a Jaguars szenvedése, és egyéb tanulságok
- Csakeztne on Touchdown Week #3 – Daniels berobbanása, a Jaguars szenvedése, és egyéb tanulságok
Szerintem, már Dallasban sem hiszik el, hogy cintenderek…