Az AFC South a feltörekvő fiatal irányítók és támadósorok csoportja, ahol rendkívül kiegyensúlyozott versenyfutás várható a divízió első helyéért. Ugyanakkor mindegyik gárdánál bőven találunk olyan tényezőket, amik miatt félremehet az adott együttes szezonja. Lássuk tehát, hogy kik a leggyengébb láncszemek az AFC déli csoportjában.
Houston Texans
A leggyengébb láncszem: a 2. számú cornerback
Derek Stingley Jr. újonc évében még erősen szenvedett, tavaly viszont már pontosan annak a shutdown cornerbacknek nézett ki, amilyennek a legtöbb szakértő draftolása pillanatában tartotta. Fogós kérdés viszont, hogy ki lesz a másik kezdő a pálya túloldalán. A Texans a szabadügynökpiacon nagy nevű veterán játékosokat igazolt elkapó és edge rusher posztra, viszont a cornerback sorba érkező játékosoktól nem estünk hanyatt, nem véletlenül.
Két ordas nagy bust leigazolásával “erősítette” ugyanis a csapat a posztot, akik mindketten a 2020-as draft class tagjai: Jeff Okudah és C.J. Henderson. Még csak négy éve játszanak a ligában, de már mindketten a harmadik különböző csapatukkal készülhetnek a szezonra. Bármelyikük is lesz a kezdőcsapat része, jó eséllyel álmatlan éjszakákat okozhatnak a gárda híveinek.
Minden bizonnyal a vezetőség is megoldatlannak érezte az egységet, hiszen az idei draft második körében kiválasztották Kamari Lassitert a Georgia egyetemről, akitől hosszú távon a poszt megoldását várhatják. Újoncként ugyanakkor dőreség lenne tőle azonnal kiemelkedő szintet várni, kinéz neki egy pár nehéz találkozó, az biztos. Egy szó, mint száz: az ellenfelek irányítói sok passzal fogják tesztelni a Texans 2. számú szélső cornerét.
Miben lehet bízni?
Legfrissebb cikkeink
- A 28 milliós Brian Burns csúnyán beégett a Cowboys ellen
- Tiszteletet a Bills skill játékosainak!
- Sérült a Bengals legjobb pass rushere, de nem tervez meccset kihagyni
- Hihetetlen, mennyi sztár sérült
- Demario Davis életében először hagy ki meccset sérülés miatt
- FK! Preview #4
- Szombati beszámoló #3 – College foci 2024
- Sérült listára került a Titans kezdő cornere
- Hetekre kidőlt a Cowboys mindkét pass rushere
- TJ Watt lehet a második leggyorsabban százados a liga történetében
- Az NFL legcsúnyább holdoutjai
- A Chargers és a Ravens is megpróbálta megszerezni Justin Fieldset a holtszezonban
- Tyler Huntley lehet a Dolphins kezdő irányítója a héten
- Atlantában lehet a 2028-as Super Bowl
- Malik Nabers elképesztő bemutatkozása
Legutóbbi hozzászólások
- Miguel Borges on A Cowboys győzelmével indult a 4. forduló
- F.Krisztian on Jó esély van Jordan Love visszatérésére
- Kopi3.14 on Contender vagy Pretender – ki mennyire jó a 3-0-s csapatok közül?
- ThySoul on Contender vagy Pretender – ki mennyire jó a 3-0-s csapatok közül?
- bodocska on Playoff ranking #3
- AntalKovacs21 on Touchdown Week #3 – Daniels berobbanása, a Jaguars szenvedése, és egyéb tanulságok
- ThySoul on Touchdown Week #3 – Daniels berobbanása, a Jaguars szenvedése, és egyéb tanulságok
- Csakeztne on Touchdown Week #3 – Daniels berobbanása, a Jaguars szenvedése, és egyéb tanulságok