Connect with us

Hír

BREAKING: A Raiders kirúgta a general managerét is!

Két nappal azután, hogy bejelentették a főedző Antonio Pierce menesztését, illetve a general manager Tom Telesco maradását, a Raidersnél meggondolták magukat és Telescónak is megköszönték a munkáját – számolt be Tom Pelissero.

Az 52 éves GM tavaly januárban érkezett Pierce mellé, hogy vigye a vezetőségi feladatokat, és egyébként elég jó draftot is hozott össze Brock Bowersszel és Jackson Powers-Johnsonnal az első két körben. A korábbi Chargers general managernek így két megállóhelyén 88-105-ös mérlege van karrierje során.

Alapvetően van logika abban, hogy egy csomagként érkezzen a GM és a főedző, hiszen ugyanazok lesznek a céljaik, biztosan nem dolgoznak majd egymás ellen. Illetve ezzel a kirúgással minden bizonnyal jobb esélyeik is lehetnek a top főedző jelölteknél az interjúztatási folyamat során. Ezzel együtt nem nehéz belelátni, hogy Tom Bradynek köze van a menesztéshez, és a korábbi irányító elkezdett eléggé belefolyni a franchise működésébe kisebbségi tulajdonosként.

3 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
3 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
atis123juve
atis123juve
2025-01-09 22:26

Hátha hoz egy kis racionalitást a franchisehoz. Megnézném amúgy GM-ként. Patsnél eléggé tudott hatni az emberekre.

Kopi3.14
Reply to  atis123juve
2025-01-10 09:06

Remélem egy fodrászt/parókát is hoz.

Hurrá Torpedó
Hurrá Torpedó
2025-01-09 22:32

Amcsi oldalakom már cikkeznek is, hogy BB kivásárlási ára 10M usd, de ez június 1 után már csak 1M usd. Azt sugallván, hogy nem elképzelhetetlen a reunion.

Last edited 11 hours ago by Hurrá Torpedó
3
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x