Connect with us

Hír

Mike Macdonald reméli, hogy Geno Smith marad Seattle-ben

Mike Macdonald rögtön első évében 10-7-es mérleggel kezdett a Seahawks élén és csak a tiebreakerek miatt nem jutott be a rájátszásba. Ebben nagy szerepe volt az irányító Geno Smith-nek, aki ha nem is játszott ellenállhatatlanul, de nem is rajta múltak elsősorban a dolgok.

“Azt akarom, hogy Geno itt legyen. Szerintem egy kiváló játékos és jelenleg a legjobb opció a csapat számára. Ugyanakkor ez nem az én döntésem, még ha részt is veszek a folyamatban. Ezzel együtt ha rajtam múlik, akkor én egyértelműen támogatom a maradását”

– mondta Macdonald (via PFT).

Smith 2022 óta a Seahawks kezdő irányítója. Első évében bagóért játszott, az alapszakaszt pedig 4,282 yarddal, 30 TD-vel és 11 INT-vel fejezte be. Ezt követően aláírt egy 3 éves, mindössze 75 millió dolláros szerződést, az elmúlt két évben pedig 7944 yardot, 41 TD-t és 24 INT-t passzolt úgy, hogy egy nagyon gyenge támadófal volt előtte.

A szerződése tehát csak egy évre szól, viszont 44,5 millió dollárt foglal el a fizetési plafonból, a kivágásával vagy elcserélésével pedig 31 millió dollárt lehetne spórolni. Egyértelműen vannak nála sokkal jobb QB-k a ligában, de közülük egy sem elérhető, ráadásul a draft sem néz ki jól, így meglepő lenne, ha a Seahawks végül nem tartaná meg legalább az idei szezonra a 34 éves QB-t.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x