Michael Gallup tavaly meglepetésre bejelentette a visszavonulását, azonban az elkapó idén visszatért a nyugdíjból, ugyanis tegnap aláírt a Washington Commanders csapatához. Korábban a Cowboysban játszott, onnan ismerheti új főedzőjét, Dan Quinnt is, aki védőkoordinátor volt Dallasban.
Commanders signing WR Michael Gallup. pic.twitter.com/vbKolCqqoj
— NFL (@NFL) March 20, 2025
A 2018-ban harmadik körös elkapó 3744 yardot és 21 TD-t szerzett a Cowboysban. Jól indult a karrierje, azonban egy komoly sérülés után nem tudott visszatérni korábbi formájához. Tavaly a Raidershöz írt alá, azonban elmondása szerint nem volt jó mentális állapotban a Dallasból való távozása után, ez vezetett a visszavonulásához.
“Sokáig voltam egy helyen, majd onnan elküldtek és egy teljesen új csapathoz kellett mennem, és ezt nem tudtam feldolgozni. Sosem mentem még át ilyesmin. Gyors volt ez a számomra és nem tudtam feldolgozni.”
– mondta az ESPN-nek, és hozzátette, hogy nézve a tavalyi szezonban a mérkőzéseket késztetést érzett a visszatérésre, most pedig lángol benne a tűz, hogy játszhasson.
A Commandersnél Terry McLaurin, Deebo Samuel, Luke McCaffrey és Noah Brown is vélhetően előtte lesz a depth charton.

Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs eltiltás elé néző elkapója beperelte volt menyasszonyát
- A Patriotsnál a tehetség és nem a hiányposzt lesz a prioritás a drafton
- Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- A Raiders megpróbálta elhappolni a linebackert, de a Patriots nem engedte
- Tuát továbbra is a földön keressétek – Dolphins FA-értékelő
- Első lépések – Jets FA-értékelő
- Triple Coverage #591 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (1. rész)
- Cousins nem akar kétszer pofára esni: csak a draft után fogad el bármilyen cserét
- A világ minden pénzének mondott nemet Chris Godwin, hogy a Bucsban maradhasson
- Jól halad Stefon Diggs felépülése, ami megdobhatja a piacát is
- Meccsek kiülésével fenyegethet Trey Hendrickson
- A Giants még versenyben van Russell Wilsonért
- Minden jó, ha a vége jó – Rams FA-értékelő
- Amikor a 10 milliárd dolláros franchise zsugori – Cowboys FA-értékelő
- Aaron Rodgers helyett Ryan Tannehill lehet a befutó a Vikingsnál?
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- Fetyke on A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- bjeela on Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- dr.baji on Tuát továbbra is a földön keressétek – Dolphins FA-értékelő
- Hurrá Torpedó on A Patriotsnál a tehetség és nem a hiányposzt lesz a prioritás a drafton
- Jani_Kovacs on Minden jó, ha a vége jó – Rams FA-értékelő
- Cseh Tibor on Minden jó, ha a vége jó – Rams FA-értékelő
- Jani_Kovacs on A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól