Connect with us

Hír

Gordon nem, Peterson igen

Az eddig Pro Bowl formában futó Melvin Gordon a Panthers elleni mérkőzés elején szenvedett csípősérülést, ezen kívül a térde is rakoncátlankodik, így a Chargers, bár igazság szerint csak a fantasy tulajok nagy kárára, biztos nem játszik a 15. héten a Raiders ellen.

 

 

Persze a kihagyás hosszabb is lehet, akár a szezonjának is vége lehet. A csapat szempontjából ennek nincs különösebb jelentősége, viszont a játékos minden bizonnyal szeretne pályára lépni, hogy meglegyen az 1000 yardos szezon, amihez egyébként csak három yardra van szüksége. Helyettesei Kenneth Farrow és Ronnie Hillman lesznek.

 

A másodéves Gordon idei éve remekül sikerült , a 997 yardja mellett van 10 futott TD-je, valamint 419 elkapott yardja és két TD-je. Mindezt egy pocsék újonc év után, amikor 14 meccsen nem sikerült hatpontost szereznie.

 

Illetve egy jobb hírrel is szolgálhatunk, hiszen a Vikings hivatalosan is bejelentette, hogy Adrian Petersont hozzák vissza az IR-ről, tehát innentől kezdve 21 napjuk lesz rá, hogy aktiválják. Minden bizonnyal két hét múlva, a Packers ellen léphet pályára leghamarabb a klasszis futó.

 

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x