A vártnál jóval kevesebb izgalom szorult az utolsó játékhétbe, a csapatok jó részén már nagyon látszott a tétnélküliség. A 7 órás sávban kikapott a Redskins, így kevesebb tét maradt a Lions-Packers SNF-ra, de az a meccs végül rászolgált a várakozásokra. A Dallas reklámestet tartott, a Cardinals pedig oktatást.
Tampa Bay Buccaneers – Carolina Panthers 17-16
Időrendi és fontossági sorrendben az első meccs a Melyik kicker hibáz többet? mérkőzés volt. Mindkét csapat már szezon végi formában tolta a floridai napsütésben, de a két rúgó még súlyosan másnapos is lehetett, mert Gano 4/1, Aguayo pedgi 3/1-es lőlappal rúgta a mezőnygólokat. Az extra pontokkal azonban nem volt probléma! Egyébként is elég visszafogott meccs volt, amelyen Newton már holtszezonbeli formában dobált, ennek eredménye 3 interception lett, amelyből az egyiket Grimes vissza is vitte TD-re. Az utolsó 5 percre megélénkültek a felek kissé, előtt egy Winston-Evans összjátékkal 17-10-re elléptek a hazaiak, majd a vendégek két 4th downt is értékesítve (közte egy 4th&12-et) 17-16-ra zárkóztak 20 másodperccel a vége előtt, de belátással élve a kétpontosra mentek, az Olsen felé szálló labda viszont nem ért célt. A hazaiak így a tavalyelőtt 2-14 és a tavalyi 6-10 után, idén már 9-7-tel zártak, a fejlődés töretlen.
🚨🚨 PICK-6 ALERT! 🚨🚨
Brent Grimes takes Cam's pass to the HOUSE. #SiegeTheDay https://t.co/54wrdLXVk5
— NFL (@NFL) January 1, 2017
Washington Redskins – New York Giants 10-19
Ugyanakkor hamar eldőlt, hogy a Tampának idén még nem jön össze a playoff, mert a Giants védelem végül mégis komolyan vette a Skins elleni túrát, ha az offense nem is. Majdnem három negyeden át nullázták a hazaiakat Rodgers-Cromartie-ék, utóbbi végül két interceptiont tett a közösbe, a többiek pedig végül 4 sacket. 10-13-nál még támadhatott volna a Skins egyet, de az végül DRC kezében halt el, az extra esély pedig egy lateral passzt követő Trevin Wade TD-vel úszott el. A New Yorkiaktól ki kell emelni az újonc Paul Perkinst (21/102), a fővárosiaktól pedig Mason Fostert a 15+2 tackle-jével. A Washington majdnem pontosan hozta a tavalyi formát (9-7 helyett 8-7-1), a Giants pedig készülhet egy ismerősökkel teli rájátszásra. Cicaharc azért most is volt:
.@J_no24 and @OBJ_3 squared off again in Week 17. 👇 https://t.co/0tWlFvCJmA
— NFL (@NFL) January 2, 2017
Detroit Lions – Green Bay Packers 24-31
Nincs Lions-Packers Hail Mary nélkül. Jó, ezt szokatlan módon most Stafford dobta, ráadásul már nem is számított, de akkor sincs. Stafford ezzel mindenesetre átlépte a 30 ezer passzolt yardos határt, a leggyorsabbként eddig az NFL történetében. Mindössze 109 meccs kellett hozzá, Marinonak és Warnernek egyaránt 114.
A Hail Mary in Detroit?
Yup.What else is new? #GBvsDET https://t.co/U5rcuAfc22
— NFL (@NFL) January 2, 2017
Rodgers 4-6-nál bemondta, hogy innentől csak nyernek, és így is lett, megvan a 10-6 és a csoportgyőzelem. Igazi rangadó volt, félidőben még detroiti vezetéssel, de Rodgers ellen nem volt ellenszer: 27/39, kerek 300 yard és 4 TD. Emellé még majdnem 5 yardos átlaggal is futottak a zöld-sárgák, így tényleg egy Stafford Hail Mary kellett ahhoz, hogy a végeredmény szorosnak nézzen ki. Az újonc Geronimo Allison majdnem 100 yardig jutott A-Rod passzaiból, de Nelson, Cook és Adams is szorgos méhecskeként gyűjtögetett. A vendégvédelem hátsó alakzatából 3 cornerbacket is sérülés miatt kellett levinni a pályáról, így a Lions kigyakorolhatta magát elfogyott secondary ellen, mert a Terrellel felálló Seahawks ellen is sokszor dobhat majd Stafford hosszút. A Lions végül 1993 után nem tudta újra megnyerni a csoportját, mert az utolsó 3 meccsét elbukta, de így is becsúszott a playoffba. Ráadásul Seattle-be kell utazni, de a korábbi évekkel ellentétben nem fix 1-es a meccs, így megszakadhat az immáron 8 meccses playoff vereség-sorozatuk. A Packers pedig fogadhatja a Giantset kvázi secondary nélkül, ami Beckhamék ellen nem épp a legjobb előjel.
Philadelphia Eagles – Dallas Cowboys 27-13
Az Eagles hangulatjavító győzelemmel búcsúzott, Ertz nagy napja volt. 13 elkapásból 139 yardot és 2 touchdownt szorgoskodott össze a tight end. Kalaplengetés. A Cowboysban két drive-ot kapott Prescott, nehogy túlságosan kiessen a ritmusból, utána pedig a Dallas reklámszünetre vonult.
How would you name @tonyromo's first TD of the season?
Let us know using #NTPRomo! https://t.co/d3fRPAM29u
— NFL (@NFL) January 2, 2017
Romot ugyanis jó eséllyel el tudják passzolni a holtszezonban, de csak meg kellett mutatni, hogy az öreg tényleg formában van, aki nem hiszi, nézze csak meg. Romo gyorsan be is dobta triple coverage-be Williamsnek a disznóbőrt, majd ha már a bizalmi index kilengett, akkor egy rövid TD-passzal is megkínálta. Ennyi bőven elég is volt (még a végén megsérül mindenki Tonyja), a maradék időre Sanchez vette át a stafétát, és ezzel végképp egyértelmű lett, hogy a Cowboys részéről már bármikor lefújhatták volna. A Philly végül élt a lehetőséggel, Jordan Hicks két Szancsó passzt is lehalászott, így végül mindenki boldogan mehetett bepótolni a szilveszteri bulit.
Los Angeles Rams – Arizona Cardinals 6-44
A nap eseménye Los Angelesben nem is ez a meccs volt, hanem a Hollywood tábla átfaragása. A mérkőzésen ugyanis egy negyed pihenőt követően a Cardinals szép módszeresen tönkreverte a Ramst, csak a második félidőben 28-0-ra. Az első negyed krónikájához tartozik még David Johnson súlyos térdsérülése, kiskocsi vitte az öltözőbe. A végén már a csere QB-k voltak a pályán, így Manniont is felavatta az arizoniai védelem egy picksixel. Fitzgerald még mindig nem döntötte el, hogy játszik-e még jövőre is, idén mindenesetre ő kapta el a legtöbb labdát, szám szerint 107-et. Több volt ebben a Cardinals szezonban.
Let's just watch this @_ThaJizzleMan catch on loop for the rest of the day.
Incredible. #BeRedSeeRed https://t.co/kAMv3emoqK
— NFL (@NFL) January 1, 2017
Legfrissebb cikkeink
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
- A Titansnél, a Brownsnál és a Saintsnél sem tudni, ki lesz a héten a kezdő QB
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Kopi3.14 on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
Aaron Rodgers MVP!
Atyaég ha belegondolok hány meg hány lehetőséget kaptunk ebben a szezonban…Miami, Saints, Vikes, Atlanta….és az eredmény ezeken a meccseken…kukanulla. Nem is a Pats meccs fájó, vagy a hazai Rams, a Hawks X, hanem, hogy ezeket a lehetőségeket sorra elpuskáztuk válogatott módokon. Bőven volt lehetőség javítani. De legalább DJ sérülése nem súlyos.
Én csak azt láttam, hogy OBJ lealázta ezt a mentálisan gyenge Norman-t. Tökéletesen felült a provokálásnak, és egyszerűen nem bírt vele.