Nem kezdődött jól a Texans (és minden más defense) szurkoló szezonja, ugyanis a liga legnagyobb csillaga J.J. Watt hamar sérülést szenvedett és kihagyni kényszerült az egész szezont. Három műtéten is átesett a tavalyi év folyamán, de szerencsére ezek mind sikeresek voltak és mostanra elmondása szerint teljesen egészséges.
„Én teljesen kész vagyok minden futballtevékenységre.” Nyilatkozta a helyi médiának a Texans sztárja és már alig várja, hogy teljes edzésmunkát végezzen. Ugyanakkor tudja, hogy a kemény edzéseket úgy kell csinálnia, hogy ne okozzon kárt a felépülési folyamatban, ezért a munka elején vigyáz a nagy terheléssel. Jó kérdés hogy nála ez mit jelent, mert mindannyian jól tudjuk, hogy mennyire szereti a futballt és milyen elképesztő munkát végez.
Watt visszatérése jókora lökés lehet az amúgy is bivalyerős defense-nek, amely engedett yardokban idén is „megnyerte” a ligát. Ha senki nem esik vissza teljesítményben, sőt a fiatalok még tudnak fejlődni és kiegészülnek egy egészséges Wattal, akkor az sem kizárt, hogy az utóbbi évek legdominánsabb védelme jöhet létre Houstonban, amellyel a tavalyi Broncos vagy a 4 évvel ezelőtti Seahawks védelem sem tud vetekedni.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások