Connect with us

Szabadügynök

Előre a középszerűség útján! – FA-értékelő

A Cincinnati Bengals 2010 óta először nem jutott rájátszásba az elmúlt szezonban és ez is alakulhatott volna kedvezőbben a számukra, hogyha AJ Green nem sérül meg szezon közben, valamint Tyler Eifert is úgy tér vissza, ahogyan sérülése előtt teljesített. Nem így történt, azonban a piac nyitása, valamint a szerződésekre költhető alsó hangon 45 millió dollár, továbbá a kevés fontos szabadügynök által alkotott hármas teret adott arra, hogy előreléphessen a csapat és ismét playoff contenderként beszéljünk róluk. Így lett? Lássuk!

 

Akit el lehetett veszteni, azt el is vesztette a csapat. Ugyan Karlos Dansby már jócskán benne van a korban és csak egy évet töltött Cincinnatiben, mégis a legtöbb defensive snapet ő töltötte a pályán a Bengals linebackersorából. A korábbi éveihez képest ugyan volt egy kisebb visszaesés a játékában, véleményem szerint hiba volt elengedni, mivel a döntést követően  jelenleg nem rendelkeznek épkézláb harmadik linebackerrel. Ellenérvként fel lehet hozni, hogy 35 éves kora miatt hosszútávon amúgy sem jelentene megoldást, de egy egyéves szerződést simán megadhattak volna neki, ahogyan a Cardinals meg is tette.

 

 

A védelem oldaláról a távozók közül még Domata Pekot érdemes kiemelni. Peko csapnivaló szezont tudhat a háta mögött, így nem meglepő, hogy nem számoltak tovább a 32 éves játékossal. Ráadásul az ő távozása azért sem fájhat, mivel Pat Sims (31 éves) és DeShawn Williams (24) személyében van rövid és hosszútávú pótlása is.

 

Az igazán fájó népvándorlás viszont a támadó oldalról következett be. Elhagyta a csapatot két posztja legjobbjai közé sorolható támadó falember, a tackle Andrew Whitworth, valamint a guard Kevin Zeitler. Rex Burkheadért ugyan egyelőre nem bánkódnak a csapat háza táján, ám a következő szezon végén már lehetséges hogy hallunk olyan hangokat, hogy miért kellett elengedni, hiszen a Patriotsnál teljesedhet ki a 26 éves játékos, aki többnyire a special teamben mutatta meg magát. Burkhead helyzetét amúgy az sem könnyítette meg, hogy a rosteren alapjában véve előtte volt Gio Bernard és Jeremy Hill, de amikor előbbi kidőlt a sorból, még akkor sem számoltak a fehér running backkel.

 

 

Azok után, hogy mennyi kezdő játékost elengedett a csapat, nem kell meglepődni, hogy végül csupán két játékossal hosszabbított a Bengals. Brandon LaFell hosszabbításával a maradt a második számú elkapó, a cornerback Dre Kirkpatrickkel való megegyezés pedig a piac egyik legrosszabb húzása volt a csapat részéről, hisz évi 10,5 milliót távolról sem ér meg.

 

 

Sokáig úgy tűnt, hogy senki nem fog a piacról érkezni, azonban a linebacker Kevin Minterrel nem csak hiányposztra tudtak igazolni, hanem egy viszonylag jó játékossal tudták megerősíteni a védelmet. Igaz, ő is csak egy évre érkezett.

 

A két hosszabbítás és Minter szerződtetését követően is maradt még 20 millió a plafon alatt, amiből a két elit falember közül az egyiket, de akár mindkettőt is maradásra lehetett volna bírni. Ehelyett semmi olyat nem produkáltak a piacon, ami előrelendíthette volna a csapat helyzetét, csak ültek a pénzükön. Hiányposzt bőven akad a csapatnál, elsősorban a tackle, guard, de azon se lennék meglepődve, hogyha running back és elkapó is érkezik még a gárdához az előttünk álló időszakban. Az biztos, hogy Daltonnak fel lesz adva a lecke jövőre. Lehetett volna jobb is: D+.

 

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Dániel Márkli
Dániel Márkli
2017-03-26 11:45

Azért említésre méltó, hogy Andre Smith visszajött a Vikings-től, Ogbuehi pedig végre eredeti helyére kerülhet a bal oldalra. Nagy elvárások nélkül várom az új szezont, de a remény hal meg utoljára.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x