Az utóbbi időben egyre több amerikai futballal foglalkozó dokumentum vagy háttértörténeti film készült. Az egyik legrégebb óta közvetített a Hard Knocks most újabb mérföldkőhöz érkezett. Ugyan az All or Nothing sokak szerint érdekesebb, az HBO továbbra is bízik a sorozatban és további 4 évvel meghosszabbította a szerződést.
„Az HBO a legjobb hely a Hard Knocks sorozatnak, mi pedig nem lehetnénk boldogabbak, hogy sikerült meghosszabbítani ezt a partneri szerződést.” – nyilatkozta Ross Ketover, a műsor egyik vezetője. A 2001 óta közvetített sorozat mindössze 2011-ben szünetelt, ugyanis abban az évben egyik csapat sem akart önkéntesen részt venni a programban. Az idei műsor alanya még nem ismert, de képernyőre kerülhet a Ravens, Bears, Browns, Titans, Colts, Buccaneers, Saints, Eagles egyike. Közülük idén sem mindenki örülne ennek a megtiszteltetésnek, Hue Jackson például úgy fogalmazott, hogy őt ez nem érdekli és edzeni szeretné a csapatát nyugodt körülmények között.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások