A Patriots elküldte a 2015-ös draftjuk negyedik körösét, a guard Tre Jacksont. A játékos újonc évében többnyire a kezdő posztot is megszerezte, azonban térdsérülése miatt nem tudott pályára lépni 2016-ban, a támadófal pedig nagyon jól elvolt Shaq Mason és Joe Thuney-val.
Jackson távozása nem éri tehát sokként a csapatot, azonban érdekes, hogy nem próbálták meg elcserélni vagy cserének megtartani. Mindössze 745 ezer dollárt foglalt 2017-ben a sapkából, csere után új csapatának csak 615 ezer dollárba került volna. Ezzel kapcsolatban olvasni is lehetett pár helyen olyan felvetéseket, hogy a Packers Tre Jacksonnal pótolhatta volna TJ Lang távozását, az ellenérték pedig egy 6. körös pick lett volna.
UPDATE: A Rams vette fel waiverről a falembert.
Legfrissebb cikkeink
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Sigismundus on Playoff Ranking #15
- Gabi21 on BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Ragi on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- fcb979 on Playoff Ranking #15