A Seattle Seahawks támadójátékát nagyon érzékenyen érintette Marshawn Lynch akkori visszavonulása, mostani szemmel nézve, egy éves kihagyása. Az elmúlt években a liga elitjéhez tartozó futójáték a 2016-os szezonban mindössze a 25. volt. A csapat vezetőedzője, Pete Carroll az ESPN-nek adott nyilatkozatában elmondta, hogy 2017-re ismét vissza kell térniük a sok futásos játékhoz.
„Tavaly több mint 100 futást vesztettünk a korábbi évekhez képest, ehhez pedig nem tudtunk alkalmazkodni. Az alapvető probléma ez volt, ez határozott meg mindent, amit csináltunk. A védelemnek többet kellett a pályán lennie. A futójáték hiánya miatt pedig sokkal többször kellett passzolnunk, a támadófalunk sokkal nagyobb nyomásnak volt kitéve, a játékhívásunk pedig kiszámítható volt.”
Eddie Lacy szerződtetése is a futójáték megerősítését szolgálja alapvetően, és ha sikerül ideális formába kerülnie a korábbi Packers futónak, akkor megoldódhatnak a Seahawks futóproblémái. Ha pedig Lacy nem lenne annyira meghatározó mégsem, a rotációban is van válogatási lehetősége Carrollnak, hiszen ott van Thomas Rawls, C.J. Prosise és Troymaine Pope is.
Ha pedig sikerül a futójátékot stabilizálni, akkor Wilsonnak sem kell annyit menekülnie az életéért és nem kell minden második playben valami hero-playt előhúznia a kalapból mert egy sokkal kiegyensúlyozottabb támadósor lehet Seattle-ben.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások